A trianoni békediktátum a 63 vármegyéből 33-at hagyott meg, de ezek közül is csak tíz maradt érintetlen. A határ mentén kisebb-nagyobb töredékek, „csonka” vármegyék keletkeztek. Kirívó példa, hogy Ugocsa vármegyéből pusztán száz négyzetméternyi terület jutott hazánknak, a trianoni vonal túloldalára került Tiszapéterfalva határában. Az egymással szomszédos megyetöredékeket az 1923. évi XXXV. törvénycikk összevonta, így 25-re apadt a trianoni Magyarország vármegyéinek száma. Az összevont vármegyéket egy vármegyének kellett tekinteni, és nevükben a k.e.e. (közigazgatásilag egyelőre egyesített) rövidítést fel kellett tüntetni. Például „Csanád–Arad–Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék”, melynek Makó volt a székhelye. (A térképen rendhagyó módon „Arad–Csanád–Torontál” felirat olvasható.) Amikor az I. bécsi döntéssel (1938. november 2.) visszatért a Felvidék déli része, újabb k.e.e. vármegyéket szerveztek (például Bars és Hont k.e.e. vm.). Az intézmény azonban további területgyarapodásainkat már nem kísérte. Például Kárpátalja területén – mely több részletben tért vissza a II. bécsi döntéssel befejezőleg (1940. augusztus 30.) – részben Kárpátaljai Kormányzói Biztosságot hoztak létre („ruszinföld”), területének más részét (a magyar és román lakosságú részeket) viszont visszatagozták a megyerendszerbe. Így például a Kormányzói Biztosságon belül Máramarosi Közigazgatási Kirendeltség, de azon kívül Máramaros vármegye is létezett.

 

Hollósi Gábor