1935 májusában tíznapos látogatást tett Magyarországon August von Mackensen tábornagy, az első világháború egyik legsikeresebb hadvezére. A tábornok útjának mind diplomáciai, mind emlékezetpolitikai szempontból fontos szerepe volt: a két évvel korábban hatalomra került náci rezsim Mackensen útja révén is erősíteni kívánta a Magyar Királyságot és a Német Birodalmat összekötő szálakat. Erre való tekintettel az utat a gorlicei áttörés, majd az azt követő hadjárat 20. évfordulójára időzítették. A látogatás 85., a tábornok halálának pedig 75. évfordulója jó alkalmat kínál arra, hogy összefoglaljuk ezen út történetét.

Az 1849-ben született August von Mackensen fényes katonai pályát tudhatott maga mögött. Az első világháborúban végig a keleti hadszíntéren szolgált, és részt vett az 1914. évi kelet-poroszországi harcokban, majd az 1915-ös ellentámadás egyik kidolgozója volt. A gorlicei áttörést követően tábornaggyá léptették elő. 1915 őszén ő irányította a központi hatalmak erőit, amelyek megszállták Szerbiát. 1916-ban Dobrudzsában a román–orosz erőkkel harcolt, és jelentős szerepe volt Erdély védelmében is, miután jelentős román erőket kötött le ezen a hadszíntéren. 1918 végén csapatait sikeresen vonta ki Romániából, őt magát azonban a Károlyi Mihály gróf vezette népkormány internálta, majd átadta a francia katonai szerveknek. Az 1935. évi magyar meghívás egyik fő célja ennek a magyar becsülettel és bajtársiassággal összeegyeztethetlen tettnek kompenzálása volt: miután a tábornagy az internálás során kijelentette, hogy „ez a megalázó bánásmód Magyarország köszönete azért, hogy az országot háromszor mentettem meg ellenséges inváziótól”. A helyzetre jellemző, hogy 1918 decemberében az esetről a rendszerrel maximálisan lojális Világban is ezt olvashatjuk: „A hadvezérek nekünk nem ideáljaink. A háborút gyűlöltük. De meg kell mondanunk: fájdalmas, kínos, kegyetlen feladat volt számunkra Mackensen internálása. A gorlicei csatában az ő csapatai szabadították fel Magyarországot a cári imperializmus seregeinek nyomása alól és az ő katonái söpörték ki Hohenzollern Ferdinánd bojárjainak imperialista csapatait Erdélyből. A hadviselés vezérmesterségéhez jól értett a tábornagy. Szerettük volna, ha tisztességgel búcsúzhatunk tőle. Idegen hódítók parancsa kényszerített bennünket arra, hogy őt és hadseregét internáljuk.”

1929-ben vitéz leveldi Kozma Miklós (a Magyar Távirati Iroda vezetője) a tábornagy 80. születésnapján személyesen köszöntötte őt a Német Birodalomban, egyben meg is hívta Magyarországra. Kozma a császári és királyi 10. huszárezred tisztjeként harcolt az első világháborúban, amely regiment tulajdonosa a tábornagy volt, ezért az alakulat veteránjait Mackensen-huszároknak is hívták. Ezen alkalom méltán jelezte, hogy a gorlicei győztes népszerűsége nem kopott meg a háború óta, mivel mintegy 3000 gratuláló levelet kapott Magyarországról. A jeles alkalomból egykori bajtársai és tisztelői Festschrifttel is köszöntötték. A 65 oldalas emlékkönyv „a legnemesebb katonai erények példaképeként” ünnepelte az idős tábornagyot. Az ezredtulajdonos örömmel fogadta a huszárokat, és Kozmának a következőkről számolt be: „Elmesélheti otthon, hogy Isten segítségével 80-ik évemben erős és egészséges vagyok és remélem, hogy még jó néhány évem van élni. Hogy még ma is minden időjárásban lovagolok, hogy nem puhultam el és nálam minden rendben van.” A meghívásnak azonban az idős tábornok ekkor nem tett eleget.

Öt évvel később, 1934 decemberében Kozma – immár belügyminiszterként – újra meghívta a tábornokot, ezúttal azonban Horthy meghívását is tolmácsolta. „Mindannyian meg lennénk tisztelve, ha Excellenciád közelebbről is megtekintené a budapesti német követséget, például a csodaszép május hónapban” – fogalmazott a kormányzó.

Míg 1929-ben különösebb diplomáciai szempont nem merült fel egy esetleges Mackensen-látogatással kapcsolatban, 1934-re ez a helyzet megváltozott. A tábornagy németországi reputációja jelentősem növekedett ebben az évben, miután augusztus 2-án meghalt Paul von Hindenburg. A birodalmi elnök halálával a gorlicei győző foglalta el a volt császári haderő doyen-jének funkcióját. Az út végül 1935. április 30-án vált bizonyossá, miután Hans Georg von Mackensen budapesti német követ – egyben a tábornagy egyik fia – értesítést kapott a német külügyminisztérium engedélyéről. (Folytatjuk)

Ligeti Dávid

Kép forrása: www.akg-images.de