A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában általunk nemrég felfedezett magyar diplomáciai jelentés a koppenhágai szovjet nagykövetségen tartott 1956. november 7-i ünnepi fogadás megzavarásáról tudósít. Ha elolvassuk a szovjet külképviselet által szervezett protokolláris alkalom, a Szovjetunió legnagyobb állami ünnepének, a korabeli politikai frazeológia szerinti „nagy októberi szocialista forradalomnak” a tiszteletére tartott fogadás és az azt övező tüntetés részleteit, és magunk elé képzeljük a dokumentumban ecsetelt szituációt, minden bizonnyal önkéntelenül is mosolyra fakad az ajkunk, talán némi elégtételt is érezhetünk. Látjuk magunk előtt a dán tüntetők és a szovjet misszió munkatársai közötti kézitusát, a dán „haladó” írók és művészek szégyentől potyogó könnyeit, a fogadásra kényszerűségből gyalogszerrel érkező mexikói követet: mindez akár egy valamikor 1991 után forgatott, ironikus hangvételű játékfilm egyik jelenete is lehetne. Ha azonban belegondolunk, hogy mindössze három nappal vagyunk a magyar forradalom véres leverése után, és az 1955. évi dániai népszámlálás alapján Koppenhága – kerekítve – 750 ezres lakosságához mérten hirtelenjében egy nem is kicsi, 1000–1500 fős tömeg verbuválódik, amely ráadásul nem is egy belpolitikai konzekvenciájú esemény, hanem a nemzetközi porondon zajló konfliktus miatt kívánja kifejezésre juttatni a tiltakozását, akkor sokkal inkább tanulságosnak kell ítélnünk a dokumentumban leírtakat. A nagykövetség épületét megrongáló dán fiatalok tette annak az elementáris és tehetetlen dühnek a megdöbbentő kifejezőereje, ami a nyugat-európai társadalmak jelentős részét a hatalmába kerítette a magyar forradalom leverése után.

Mint az a dokumentumban is olvasható, a dán politikai paletta mértékadó pártjai különféle módon adtak hangot nemtetszésüknek a szovjet nagykövetség fogadása miatt, Hans Christian Hansen (1906–1960) miniszterelnök tüntetőleg bojkottálta az eseményt. A dán politikai közvélemény habitusa nem meglepő. A második világháborút követő időszakban, 1982-ig, egy-egy rövidebb időszakot – például az 1950–1953 közötti intervallumot – leszámítva végig a Dán Szociáldemokrata Párt volt hatalmon. A párt és a párt által dominált kormányok külpolitikai vonalvezetését két tényező határozta meg: az észak-atlanti katonai és politikai szövetség létrehozása és szorosabbra fűzése, illetve a kommunizmusellenesség. 1949. április 4-én Dánia a NATO egyik alapító tagállama volt. A külpolitikai és katonai orientációja a stratégiai földrajzi elhelyezkedése miatt szovjet szempontból is relevanciával bírt: a Koppenhágától 170 kilométerre keletre, a Balti-tengeren található, s a tengeri kijárat ellenőrzési pontjának számító Bornholm szigete Dánia fennhatósága alá tartozott. A szigetet 1945. május 9-én szovjet ejtőernyős alakulatok szállták meg, s onnan csak 1946. április 5-én távoztak. A dán szociáldemokrata kormányzatok mindvégig ellenszenvvel viszonyultak a Kelet-Európa „népi demokráciáiban” zajló politikai folyamatokhoz, a kommunista pártok egyeduralmának megteremtéséhez, és ezzel együtt a szociáldemokrata erők politikai porondról történő teljes kiszorításához, beolvasztásához, megsemmisítéséhez. Noha Magyarország és Dánia hivatalosan 1948. május 10-én rendezte egymással a diplomáciai viszonyát, miután a kommunisták 1948–1949-ben a teljes politikai hatalmat megszerezték, még a kétoldalú kapcsolatokban legalapvetőbbnek számító kérdéseket, mint például a dán cégek és állampolgárok államosított magyarországi tulajdona után járó kártalanítás ügyét sem sikerült megoldani.

A dán szociálpolitika komoly erőpróbáját jelentette a magyar menekültek befogadása 1956–1957-ben. 1957. október 1-jei adatok szerint összesen 1232 magyar menekült érkezett ausztriai és jugoszláviai táborokból Dániába. (Igaz, erre az időszakra a létszámuk már jelentősen meg is csappant, összesen 365 fő el is hagyta Dániát.) A dán kormányzat és társadalom eltökéltségét a tekintetben, hogy szolidaritást vállal a magyar forradalommal, az is mutatja, hogy a menekültek befogadása terén erején felül teljesített. A dán gazdaság ekkoriban éppen egy recessziót élt át, a munkanélküliségi ráta az 1950-es évek eleji 3%-ról 1955–1956-ban megközelítette a 4,5%-ot, a dán történelemben „tizenöt éves aranykornak” titulált időszak, az a gazdasági prosperitás, ami Dániában is megteremtette a skandináv jóléti modell alapjait, csak 1958-ban vette kezdetét.

A magyar forradalom kérdésében a dán politikai elit összezárt, s mint azt az általunk közölt dokumentumból kiolvashatjuk, a harmadik politikai erő, az ellenzéki Konzervatív Néppárt is elítélte a szovjetek magyarországi beavatkozását. A háború után először fordult elő, hogy az 1957. május 14-i választások eredményeként a szociáldemokraták nem kisebbségi kormányt alakítottak, hanem két másik párttal koalícióra lépve, többségi kormányzásra rendezkedhettek be. A magyar forradalom által keltett hullámok, ha nem is közvetlenül, de közvetve éreztették a hatásukat a dán belpolitikában is, aminek egyik tünetét mindenképpen meg kell említenünk: a Szovjetunió által dotált Dán Kommunista Párt (DKP) egyre látványosabb meggyengülését. A magyar forradalom leverése miatt, akárcsak más nyugat-európai kommunista pártok, a DKP is elveszítette tömegbázisának jelentős részét, a párt tagsága meghasonlott, tömegessé váltak a pártból való kilépések. A párt 1956–1958 között legnagyobb válságát élte át: 1958-ban még a saját elnökét, a párt egyik alapítóját és emblematikus alakját, a szovjetek magyarországi intervencióját elítélő Aksel Larsent is kizárta a soraiból. S noha a Larsen-vezette kommunisták 1957-ben még bekerültek a parlamentbe, a Szovjetunióban kegyvesztetté vált, és jobboldali opportunistának bélyegzett Larsen a kizárása után új pártot alapított Dán Szocialista Néppárt néven, amely az 1960-os választásokon, a kommunisták korábbi eredményeit (választásonként általában 6-8 mandátum) is felülmúlva, 11 mandátummal, negyedik politikai erőként bejutott a Folketingbe, míg a DKP nem; a kommunistáknak erre 1973-ig kellett várniuk.

Írásunkkal az 1956. évi magyar forradalom leverésére emlékezünk.

 

Krusslák Ferenc ideiglenes ügyvivő jelentése Horváth Imre külügyminiszternek a koppenhágai szovjet nagykövetségen tartott 1956. november 7-i fogadásról

Koppenhága, 1956. november 12.

(Gépelt eredeti. MNL OL, XIX–J–1–j KÜM TÜK, Dánia 1945–1964, 2. doboz, II/15. t., 00770/1956. szig. titk. sz.)

Magyar Népköztársaság Követsége              Szigorúan titkos!

231/1956. szig. titk. sz.                                 Koppenhága, 1956. november 12.

Készült 4 példányban                                    Tárgy: Fogadás a szovjet nagykövetségen a Nagy

2 példány Központnak                                   Októberi Forradalom évfordulója alkalmából

1 példány Stockholmnak

1 példány Követségen

Horváth Imre külügyminiszter

Budapest

Szlavin elvtárs és felesége fogadást rendezett a Nagy Októberi Forradalom évfordulója alkalmából. A fogadáson jelen volt Cheng-Wei Ching kínai nagykövet, Reimoser csehszlovák követ, A[urelio] Manrique mexikói követ, Badolescu román ügyvivő és több baráti követség diplomáciai beosztotta, valamint a követség részéről Krusslák elvtárs. A dán kommunista párt politikai bizottságának egyes tagjai, egy kicsiny számban haladó írók és újságírók. A dán kormánytól és külügyminisztériumtól nem voltak jelen.

A dán lapok uszító hangú lármája – beleértve a Social-Demokratent is – a tetőfokát érte el, és reakciós ifjúsági szervezetek rohamcsapatai, amelyet a konzervatív párt parlamenti tagja, Möller szervezett, nagy tüntetésre készült a szovjet nagykövetség fogadásának megzavarására. H. C. Hansen miniszterelnök azon kijelentése az újságírók előtt, hogy a Nagy Októberi Forradalom alkalmából tartandó fogadásra nem megy el, még jobban bátorította a tüntetésre készülőket.

[A] november 7-én este ½ 5-re megszervezett tüntetésre sok kíváncsi ember megjelent a Kristianiagade-ban és a mellékutcákban, majd ½ 5-kor megjelentek a tüntetők autóra felszerelt hangszóróval és magyar nemzeti zászlókkal, amelyen az osztrák–magyar monarchiában használt koronás címer volt. A fiatal tüntetők kezében táblák voltak, és azokra különböző jelszavak voltak írva: „Segítsétek a magyar szabadságharcosokat, akik a szabadságért harcolnak!” „Le a vörös imperializmussal!” stb. A tüntetők száma mintegy ezer-ezerötszázra tehető volt, nagy zajt és lármát csaptak és különböző jelszavakat kiabáltak. Majd riasztópisztollyal lövöldöztek és a követség kertjébe gyorsan égő anyagokat dobáltak, a kisszámú karhatalom asszisztálása mellett. Majd ½ 6 órakor valóságos támadást intéztek a követség épülete ellen, kövekkel betörték az ablakokat, beugráltak a követség kerítésén és behatoltak a kert kapuján keresztül, és megtámadták az épület főbejáratát, hogy a fogadás résztvevőit kizavarják és a berendezést összetörjék. Akkor már a rendőrség erősítést kapott, és megkezdte a tüntetők eltávolítását a követség kertjéből. A követség előszobájába behatolt tüntetőket a fiatalabb szovjet diplomaták és más beosztottak a törött üvegajtón keresztül dobálták ki. A rendőrség a dulakodásban négy tüntetőt súlyosan megsebesített. A Kristianiagade megtisztítása a tüntetőktől körülbelül 8 órakor fejeződött be, utána elmentek a Land og Folk elé, bedobálták az ablakokat és az újságot kihordó gépkocsit összetörték.

Visszatérve a szovjet nagykövetség előtti tüntetésre, több diplomata kocsijával nem tudott a tömegtől behajtani a követségi épület elé, és így meg sem tudtak jelenni a fogadáson, mint például Carevic, a jugoszláv, Driglas, a lengyel követ.

Aurelio Manrique mexikói követ, mikor a tömeg feltartóztatta a kocsiját, kiszállt, és gyalog ment a Kristianiagaden keresztül a követségig és a tüntetők megdobálták. A fogadáson nyugodt, bensőséges légkör uralkodott, még akkor is, amikor kőzápor érte a betörött ablakokon keresztül a megjelenteket, és amikor behatoltak a tüntetők a követség épületébe, csak egy-két dán haladó író és művészembernek potyogtak a könnyei a szégyentől. A fogadáson sok diplomata és dán ember kívánt győzelmet a magyar munkásosztálynak, parasztságnak és haladó embereknek, akik most a rend és a nyugalom helyreállításáért, a szocialista Magyarországért harcolnak.

November 8-án Szlávin elvtársat kérésére meglátogattam. Megkérdezte, nincs-e a követségnek anyagi nehézsége, mert szívesen segít. Ezen kívül felajánlotta, hogy ha hozzátartozóinkról nem tudunk, megpróbál Moszkván keresztül hírt szerezni róluk. A címeket megadtam, de pár nappal utána a külügyminisztériumtól kaptunk értesítést, és erről értesítettem Szlavin elvtársat.

Krusslák Ferenc

ideiglenes ügyvivő

Közzéteszi: Seres Attila