Szegeden 1903. október 6-án délelőtt az emlékezők a Kossuth-szobornál gyülekeztek a tíz órára hirdetett ünnepségre, amit a Függetlenségi Párt helyi szervezete országos jelentőségű, fényes akciónak szánt. Az elsőként érkezők észrevehették: a szobor talapzatára ismeretlenek „Dicső emlékednek”, valamint „A visszatartott katonák” felirattal koszorút helyeztek el. A gyülekezők, a párt leglelkesebb hívei az 1903-as őszi politikai válság napjaiban tudatában voltak annak, hogy ’48-as megemlékezésük bármikor politikai tüntetésbe csaphat át. A koszorúk megjelenése is ezt bizonyítja: a hatalom azonnal provokációnak minősítette, hiszen katonáknak tilos volt a politikai véleménynyilvánítás. Amikor a hírt megtudták a Szegedi II. honvéd kerületi parancsnokságon, készültséget rendeltek el, s a koszorút a kirendelt katonaság az ünnepség kezdete előtt épp csak egy negyedórával, de eltávolította és átvitte a rendőrségre.

Az emlékezők a katonai akció ellen tiltakozva a rendőrkapitányi hivatal elé vonultak, ahol a rendőrség a koszorút kiadta nekik, mondván, nyilvánvaló, hogy azt nem katonák, hanem polgári személyek helyezték el. A koszorú ezennel visszakerült a szoborra.

Ám ezzel az ügy korántsem ért véget. Csalány Géza (1848–1907) altábornagy, a szegedi II. honvéd kerület parancsnoka, aki – annak ellenére, hogy a szegedi főispán, Kállay Albert (1843–1922) óva intette ettől, merthogy a városban forrnak az indulatok, munkástüntetések vannak – a szoborhoz kirendelt és a katonáknak ellenálló rendőrt lefogatva a koszorúkat ismét eltávolíttatta. Az erre válaszul tüntetni kezdő megemlékezőket a császári és királyi 46. közös gyalogezred két századának csak délután fél háromkor sikerült szuronyrohammal szétoszlatni. A katonai intézkedés ellen fellépő pár száz fős keményen kitartó csoport tagjai azonban kora este ismét gyülekeztek, és a honvéd laktanyához vonultak, ahová a koszorút délután bevitték.

Az este fél kilenc előtt feloszlatott tüntetés – ekkor már több vérző sebesült is volt – másnap is folytatódott, amikor a létszám viszont már 13-14 ezresre (!) nőtt.

Másnapra az esetből országos katonai, rendőri ügy kerekedett; kormányhű és ellenzéki politikusok utaztak Szegedre, s a honvédelmi és a belügyminiszternek kellett intézkedni. Végül a további sebesülésekkel járó tüntetést a katonaságnak 7-én sikerült megfékeznie.

Khuen-Héderváry Károly (1849–1918) miniszterelnök – egyben belügyminiszter – a katonai kérdésekben rendkívül jártas Szabadelvű párti politikust, Tisza Istvánt (1861–1918) bízta meg az ügy kivizsgálásával. Tisza az összetűző felek figyelmét, miután mindkettőt megintette, arra hívta fel, hogy vissza kell szorítani minden olyan incidenst, amely a közös hadsereg ellen izgató tüntetések célja lehet, s elrendelte az eset részletes kivizsgálását.

Nem volt véletlen a kormány, illetve Tisza villámgyors reakciója: minden szegedi politikai akció országos jelentőségű volt, mert az 1903. őszi szegedi megmozdulások hangadójaként az események hátterében (már nem először) a szegedi II. kerület Függetlenségi párti parlamenti képviselője, a párt szegedi elnöke, Polczner Jenő állt, akiről úgy tartották, hogy már két kormányt is megbuktatott… Ezért nem kis részben az ő érdeme volt, hogy a város az országos ellenzéki politika első számú tűzfészke volt már majdnem egy évtizede.

A várost ily módon egy olyan politikai feszültségben érte a Rákóczi-szabadságarc 200. évfordulóján – október 25-ére –, szintén a Függetlenségi Párt által szervezett ünnepség, ami a karhatalmi szervezetek: a katonaság és a rendőrség ismételt egymásnak feszüléséig is eljutott.

Az aradi emléknapon tartott szoborkoszorúzás országos hírverést kapott a sajtó jóvoltából, így nem csoda, hogy az október 25-én megtartott Rákóczi-ünnepség is eleve aktuális politikai feszültségekkel túlfűtött rendezvénynek indult.

A Függetlenségi Párt megint rendkívül hatékonyan működött: többek között Polczner aktivitásának köszönhetően a 12–13 ezer (!) fős tömeg ismételten a függetlenség kultikus helyének számító Kossuth-szobor előtt kezdett ünnepelni – ugyanis ekkor még Rákóczinak nem volt szobra a városban. Délután három órakor a szavalatokkal, zeneszámokkal és ellenzéki hangvételű szónoklatokkal színesített, koszorúzással egybekötött megemlékezés azonban egyetlen pillanat alatt átcsapott tüntetésbe, amikor híre ment, hogy aznap reggel az október 6-iki kődobálásban szerzett sebesülésébe belehalt az egyik sérült. Az ünnepséget megint kődobálás váltotta föl, amit ezúttal a rendőrség számolt fel.

Azonban kiderült, másnap kezdődik minden elölről: az éjszaka folyamán ugyanis a magyar katonák nevében ismét koszorú került a Kossuth-szoborra...

Kincses Katalin Mária

Kép forrása: virtualis.sk-szeged.hu