Május 20-án Mackensen Hóman Bálint kultuszminisztertől átvette a Pázmány Péter Tudományegyetem díszdoktori oklevelét; a vendég magas rangja mellett azért sem az egyetem rektora adta át a diplomát, mert a tábornagyot még húsz évvel korábban tüntették ki – idő azonban nem maradt az átvételre. Ezért már a háború során így fogalmazott az univerzitás vezetése: „Az egyetem tanácsának az a terve, hogy az új díszdoktorok diplomáját nagyszabású ünnepség keretében adja át, s ez ünnepet akkor tartják majd meg, ha a kitüntetetteknek módjukban fog állni, hogy személyesen jelenjenek meg az ünnepen. Ez az alkalom előreláthatóan csak a háborúnak befejezte után kínálkozik, s így az új díszdoktorokat majd csak akkor fogják fölavatni”. Mackensen jelenléte összekapcsolódott a budapesti egyetem 300. évfordulós ünnepségeivel. Ezt követően találkozóra került sor a Katonai Mária Terézia Rend parancsnokaival és lovagjaival: jóllehet a Horthy-korszakban biztosított volt a rendi káptalan működése, mégis szokatlan reflektorfény vetült az első világháború magyar hőseire – ez pedig a vélt és valós legitimista szálak miatt nem volt gyakori eset. Mackensent kisebb rosszullét fogta el este, pihenésre volt szüksége ezért a következő nap nem került sor programokra.

Május 22-én Mackensen meglátogatta Arz Artur vezérezredest, a Monarchia Vezérkarának utolsó főnökét annak betegágyánál. Arz részese volt a győzelmes 1915. évi hadjáratnak, sőt a VI. hadtest parancsnokaként közvetlenül szerepet vállalt a gorlicei áttörésben, így személyesen is jó kapcsolatban állt Mackensennel. Ezt követően a tábornok az Árpád sínautóval Bábolnára utazott, ahol az Európa-szerte híres ménest tekintette meg. Mackensen élénken érdeklődött a lovak származása, a nemesítési módszerek iránt, és a beszámolók szerint igen jól érezte magát. Ezt követően Magyaróvárra utazott, ahol találkozott a Monarchia haderejének 1914–1916 közötti főparancsnokával, Frigyes főherceggel.

A tábornagy 1935. május 23-án utazott el a Magyar Királyságból; Dunaremetén szállt a Zsófia gőzösre, és a Dunán tért vissza Passauba. Útjának legfontosabb – pozitív hozadéka – az volt, hogy szavai, és egész személye kedvezően hatottak a nemzeti reputációra, így jelentős érzelmi hatásról beszélhetünk. Most először tűnt úgy, hogy a magyar revíziós törekvéseket nemcsak Olaszország, hanem a Német Birodalom is támogathatja.

Öt héttel később, 1935. július 1-jén meghalt Arz tábornok, akit olyan ünnepélyesen temettek el a Kerepesi úti temetőben, amilyenre utoljára a dualizmus időszakában volt példa. E két esemény révén az első világháború hazai emlékezetének egyik kimagasló éve 1935. August von Mackensen magyarországi recepciója érezhetően felélénkült a látogatás után: egy lóversenypályát és egy 1936-ban utat is elneveztek róla Budapesten (ma Alsó Svábhegyi út). Igaz, hogy a pestszentlőrinci Szemeretelepen pedig – több más német, osztrák–magyar tábornokhoz hasonlóan – Mackensen nevét is viselte utca az 1920-as évek óta (ma Varga Katalin utca).

Mackensen útja mintegy megelőzte Hermann Göring 1935. májusban tett látogatását, aki mindössze 36 órával a tábornagy után érkezett meg Budapestre. Az a tény, hogy két ilyen magas rangú személy látogatta meg a Magyar Királyságot egy hónap leforgása alatt, jól jelezte a Südost-Europa német fontosságának felismerését, és ekkor döntöttek úgy, hogy tudományosan is külön kell foglalkozni a térséggel. A porosz miniszterelnök látogatása – amely hivatalosan nászútját is jelentette egyben – ugyanis Jugoszláviában, ill. Bulgáriában folytatódott.

Ennek fényében Mackensen május 29-én Hitler megelégedettségére jelenthette, hogy Horthy feltétlen megbízik a Német Birodalomban és a világháborúban megedződött német–magyar kapcsolatokat érdemes erősíteni. A tábornok jelentett a meleg fogadtatásról, valamint arról, hogy a magyar haderő a régi porosz színvonalat nyújtja. Kétségtelen tény, hogy a revízió ügye volt a kulcs a német–magyar kapcsolatok erősödésében, de Horthy első németországi látogatására csak 1936-ban került sor.

Mackensen útjának hazai jelentőségét mégis talán az egyik sajtóbeszámoló ragadta meg a legjobban: „A háború nagy hősének elismerése ezt a mi belső érzésünket a külső és illetékes ítélet rangjára emeli, s midőn elismerésével önmagában is megtiszteli a hősiességet, az előtt hajlik meg, ami a magyar nemzetnek mindig legnagyobb ereje és legnagyobb büszkesége volt.”

Ligeti Dávid

Kép forrása: journal.lhbsa.de