A Magyarországi Tanácsköztársaság bukását követően az ún. népköztársaságot vezető szociáldemokrata politikusok jelentős része elhagyta Magyarországot annak érdekében, hogy külföldön folytathassák közéleti tevékenységüket. Az emigrációban töltött évek alatt továbbra is kitartottak az 1918-as reformok mellett, azonban ideológiai nézetkülönbségeik miatt már nem tudtak sikeresen együttműködni egymással.

A korábbi miniszterek ellenezték az alkotmányos monarchia restaurálását, ezért arra törekedtek, hogy külföldi támogatást szerezzenek a köztársasági államforma visszaállítása és egy új társadalmi rend megalkotása érdekében. E célkitűzést elősegítve Európa számos államában és az Egyesült Államokban előadássorozatokat tartottak a magyar állapotokról, ahol a szimpátia elnyerésére irányuló kísérleteik mellett adományokat is gyűjtöttek a hallgatóság tagjaitól. A befolyt pénzösszegekből sajtótermékeket alapítottak, ahol az emigráns politikusok számára rendszeres publikálási lehetőséget biztosítottak. Ilyen előzményekkel jött létre a Bécsi Magyar Újság és a Világ című lapok. Ezen kívül írásaikat magyar vagy idegen nyelven továbbították a külhoni magyarság számára fenntartott lapokhoz is, mint a Keleti Újsághoz, az amerikai Magyar Tribune-höz vagy a Californiai Magyarsághoz. Ennek hatására azonban a Horthy-korszakban számos alkalommal összetűzésbe kerültek a magyar igazságszolgáltatással, az állammal szemben megfogalmazott kijelentéseik miatt. Az ügyészség álláspontja szerint a felelősségre vonás alapját képező törvényi tényállás az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló 1921. évi III. törvény (Átv.) 7. §-ban meghatározott nemzetrágalmazás volt.

Böhm Vilmos korábbi hadügyminiszter 1923-ban Bécsben kiadta visszaemlékezéseit Két forradalom tüzében címmel. Mivel a magyar királyi ügyészség tudomást szerzett a könyv megjelenéséről, ez év júniusában arra utasította az illetékes nyomozó hatóságot, hogy tanulmányozzák Böhm memoárját, annak tisztázása végett, hogy indítható-e büntetőeljárás vele szemben. Erre a kérdésre a választ az erről szóló rendőri jelentés írója adta meg, aki szerint a mű egyértelműen marxista szellemben íródott, az 1919-es Szociáldemokrata Párt irányában pedig erőteljesen elfogultan és egyoldalúan fogalmazott. Álláspontja szerint a gyanúsított olyan kijelentéseket is tett, ami két irányban is indokolja a felelősségre vonást. Egyrészt Horthy Miklós kormányzó személyét és politikai tevékenységét olyan stílusban minősítette, amely kimeríti a király megsértése és a királyság intézményének megtámadásáról szóló 1913. évi XXXIV. törvény (Kms.) 2. §-ban szabályozott kormányzósértés bűntettét. Ezzel párhuzamosan pedig számos fejezet a munkás társadalmi réteget oly módon állította szembe a földbirtokos osztállyal, hogy megítélése szerint fennáll a veszélye a velük szembeni gyűlölet kialakulásának. Így a kormányzósértéssel halmazatban indítványozta a Csemegi-kódex 172. § (2) bekezdése és az 1912. évi LXIII. törvény 19. §-a szerinti izgatás deliktuma miatt a büntetőeljárás megindítását.

Álláspontom szerint elfogadható a nyomozó hatóság érvelése a vádemelés szükségességével kapcsolatban, ugyanis Böhm visszaemlékezése számos olyan kijelentést tartalmazott, ami tényállásszerűnek minősült a hatályos büntetőjogi szabályozás tükrében. A magyar munkásosztály című fejezetben az 1918 előtt működő országgyűlést ,,osztályparlamentnek,” továbbá ,,Európa legreakciósabb parlamentjének” nevezte el, a magyar nemesi réteget pedig a következőképpen definiálta: ,,henye, tudatlan és konzervatív, föld és pénzéhsége mérhetetlen […] de ezen felül mindenkor és mindenkivel szemben harcos természetű.” A Belpolitikai átalakulás című részben az 1918-as októberi forradalommal kapcsolatban már úgy fogalmazott, azért volt szükség a köztársaság kikiáltására, mert a társadalomnak elege lett a Habsburgok ,,ravaszkodásaiból.” A kormányzó dunántúli katonai akcióit úgy jellemezte, mint a magyar történelem legsötétebb szakaszát, amely több száz ember halálát okozta. Az alkotmányos monarchia pedig véleménye szerint nem más, mint a ,,militarista horthyzmus” megvalósulása.

A könyv hangvétele alapján valóban levonható az a következtetés, hogy a szerző szimpatizált a bolsevizmussal. Ezzel szemben azonban több alkalommal keményen kritizálta a Kun Béla által vezetett KMP-t azért, mert politikai tevékenységük miatt omlott össze a köztársaság: ,,[…] a vagyonukat féltő nagybirtokosok ellenforradalma és a licitáló Kun-demagógia újult erővel […] de azonos céllal támadt a forradalmi kormány ellen.” A diktatórikus államberendezkedéstől és a terror legitimálásától sem zárkózott el, meglátása szerint viszont ez csak annyiban engedhető meg, amennyiben a burzsoáziát el lehet vele pusztítani.

A történeti tényállás rekonstruálásánál sokkal nagyobb problémát okozott a vádemelés alapjául szolgáló törvényi tényállás megállapítása, melynek kapcsán véleménykülönbség alakult ki az ügyészség és a rendőrség között. A jelentés készítője ugyanis a javasolt jogszabályhelyeken túl azt indítványozta a kir. főügyésznek, hogy mellőzze az Átv. 7. §-át. Nézete szerint bár a tényállásszerűség fennáll a nemzetrágalmazás bűntettével is, ,,állami érdekből és jogpolitikai szempontból” nem volna előnyös a rendtörvény alkalmazása tekintettel arra, hogy a gyanúsított külföldön tartózkodik, tehát az eljárást az Átv. 12. § szerint a terhelt távollétében kellene lefolytatni. Ez a körülmény azonban veszélyeztetné a Bethlen-kormány konszolidációs tevékenységét, mert a nagy nyilvánosság előtt kellene megvizsgálni Böhm kijelentéseinek valóságtartalmát, emellett a külpolitikai vonatkozások bizonyítása is nehézségekbe ütközhet. Utolsó érvként pedig kiemelte: jelen történelmi körülmények között sokat ártana a magyar államnak, ha ez a büntetőeljárás visszatetszést keltene az antant hatalmak köreiben.

A kir. főügyész nem értett egyet a fent leírtakkal, ezért ismételten utasította a rendőrséget a nyomozás lefolytatására. Ebben az esetben kifejezetten olyan fejezetek felkutatására hívta fel a rendőrséget, ami megalapozhatja az Átv. 7. §-nak alkalmazását. A gyanúsított művének ismételt vizsgálatát követően a 109.046/1923-mas jelentés további részleteket tárt fel az ügyészség számára, ami megalapozhatja a nemzetrágalmazás vádját. A vizsgálatot lefolytató tiszt végül bocsánatot kért a főügyésztől hozzátéve: azért fejtette ki egyéni véleményét, mert munkája végzése közben hazája érdekeit tartotta szem előtt. A két szerv közötti konfliktust végül az igazságügyi miniszter oldotta fel, aki a nyomozó hatóság véleményét fogadta el az üggyel kapcsolatban, tehát a rendtörvényt mellőzték a további büntetőeljárásban. Ezt követően a vádhatóság indítványozta a Bp. 470. §-a szerint a nyomozólevél kibocsátását, az 567–568.§ és a sajtóról szóló 1914. évi XIV. törvény 49. § alapján az elkövetés tárgyát képező könyv lefoglalását.

A Böhmmel szembeni körözés nem vezetett eredményre, ezért 1925 márciusában az ügyészség indítványozta a vádtanács felé az eljárás megszüntetését a terhelt előállításáig. A büntetőeljárást végül 1931-ben a Csemegi-kódex 106. és 108. §-ban szabályozott elévülésre hivatkozva megszüntették.

Drócsa Izabella

Kép forrása: filmarchiv.hu