A Horthy-korszakban Nagy Vince volt belügyminiszter belföldön folytatta politikai tevékenységét az oktobrista ideológiának megfelelően: 1924-ben a Kossuth-párt tagjaként mandátumot szerzett mint Debrecen harmadik kerületének nemzetgyűlési képviselője. Ezzel párhuzamosan ügyvédként is tevékenykedett, így a népköztársaság vezetői ellen indított perekben több alkalommal látta el a vádlottak védelmét.

Nagy 1923 júniusában, a Károlyi Mihállyal szemben folyamatban lévő felségsértési per másodfokú tárgyalását követően interjút adott a kolozsvári Keleti Újságnak, Nagy Vince a kisentente-hoz közeledésről címmel. Kijelentései nyomán az ügyészség vádat emelt ellene az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló 1921. évi III. törvény (Átv.) 7. §-ba ütköző nemzetrágalmazás bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A cikkben írottak szerint a gyanúsított a diplomáciai közeledést sürgette a kisantant irányába, ugyanis ez a rossz viszony az oka annak, hogy Nyugat-Európa bizalmatlan a jelenlegi kormánnyal szemben: ,,ha a rendszerváltás bekövetkezik, akkor lehet szó őszinte közeledésről Magyarország és a kis entente államai között”. Álláspontja szerint ez a megbékélés a záloga a területi igények rendezésének, valamint ettől függ a külhoni magyarság alapjogainak a tiszteletben tartása is. Vagyis a terhelt szerint a kormány volt a felelős a szomszédos nemzetállamok kisebbségi politikája miatt: ,,[…] csupán az elszakitott magyarság sorsának jobbra fordulása végett is kötelessége lenne a fennálló kormányzati rendszer exponenseinek két kézzel fogni olyan politikusokat maguk helyett, akinek nemcsak az ajkukon van a demokrácia, hanem […] valóban garantálják azt.” Kifejtette továbbá: szerinte a szélsőjobboldal komoly fenyegetést jelent az ország számára, ezért már külföldről is számos visszajelzést kapott a miniszterelnök, mely szerint szerencsésebb lenne egy ,,baloldalibb összetételű kormányzat”.

A vádhatóság álláspontja szerint a vádlott valótlan kijelentéseket tett a cikk írójának, továbbá az a körülmény is megalapozza a büntetőjogi felelősségre vonást, hogy beleegyezését adta az interjú nyilvánosságra hozatalához. Tehát az ügyészség érveléséből levonható az a következtetés a rendtörvény értelmezésével kapcsolatban, amely szerint ha a vádlott egy személyes beszélgetésben elmondja a saját véleményét, önmagában nem alapozza meg a büntetőeljárás megindítását. Azzal viszont, hogy vitatható kijelentései eljutottak egy sajtótermék olvasóihoz, felveti a politikai deliktum elkövetésének a lehetőségét.

A vádemelést követően a nemzetgyűlés 1926 februárjában felfüggesztette Nagy Vince mentelmi jogát, így tovább folytatódhatott a büntetőeljárás a törvényszék előtt. A bírósági tanácsot Töreky Géza elnök, a vádat Miskolczy Ágost ügyész, a védelmet pedig Vámbéry Rusztem képviselte. A teljes interjú vizsgálata és a terhelt kihallgatását követően az elsőfokú fórum a bűnvádi perrendtartás (Bp.) 326. § (1) bekezdése alapján a vádlottat felmentette a nemzetrágalmazás vádja alól, csupán a Bp. 482. § szerinti bűnügyi költségek megtérítésére kötelezte. Az ítélet indokolása szerint egyértelműen megállapítható: Nagy nem valótlan tényállításokat közölt, csupán a saját véleményét fejtette ki Magyarország külpolitikájával kapcsolatban. Lényegében azt állította, hogy egy baloldalibb politika előnyösebben befolyásolná az állam megítélését, ami által engedményeket kapna a kormány, és javulna a kisebbségi magyarság helyzete. Tehát azt a megállapítást tette a törvényszék, mely szerint ezek nem olyan kijelentések, amelyek alkalmasak lennének a magyar állam és nemzet hitelének csorbítására. Álláspontjuk szerint mindezt a tényt tovább erősítette az a körülmény, hogy a vádlott szándéka nem irányult Magyarország meggyalázására, csupán a kormányt kritizálta. Vagyis a szabad politikai véleménynyilvánítás nem tekinthető tényállásszerűnek az Átv. 7. §-val.

 

Drócsa Izabella

Kép forrása: huszadikszazad.hu