Mérő Ignác 1894. január 15-én Bazin községben Morgenstern néven született. „Kispolgári” családból származott, az iskolák elvégzését követően lakatosként dolgozott, 1911-ben lett a Vasas Szakszervezet tagja. A Tanácsköztársaság időszakában a Mátyásföldi repülőtéren teljesített szolgálatot századparancsnokként, később ezért három év börtönbüntetésre ítélték.  1923-ban a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) X. kerületi szervezetének lett a tagja, 1927-től, más adat szerint 1924-től a párt hadseregének, az ekkor csupán még ezeregynéhány fős rendező gárdának a tagja, majd Blaskó Artúr parancsnok kérésére 1929-től helyettes parancsnoki tisztséget töltött be. 1936-ban a tatabányai bányászsztrájk idején tanúsított magatartása miatt letartóztatták, izgatás miatt fogházbüntetésre ítélték, 1944-ben a Gestapo a mauthauseni táborba hurcolta.

Hazatérve a szociáldemokrata párt Rendező Gárdájának a parancsnoki tisztét 1945-től 1948-ig, a kommunista gárdával való fúzióig töltötte be. Tevékenyen részt vett a szervezet kiépítésében, a kommunistákkal mindvégig együttműködött. Mérő a párt és a gárda 1948-as beolvasztásában is aktív szerepet játszott. 1948 és 1951. január 18. között a szakmájában lakatosként dolgozott, ekkor az ÁVH letartóztatta, 1955. november 25-ig volt börtönben. 1948 és 1950 között a Magyar Vadász Szövetségnek az elnöke. E szervezetben való részvétele azért volt lényeges, mivel a vadászokat, mint lőfegyverrel rendelkező embereket a rendszer is ellenőrzése alatt akarta tartani, ugyanakkor a háború után Mérő maga is szorgalmazta, hogy a szocdemek közül többen foglalkozzanak a vadászattal, ráadásul a gárdának külön vadásztársasága is volt, amelyből bevételük is származott.

Mérőnek 1951-es peranyaga nem, csak az 1962-es perújítási iratai maradtak meg. Ebből kiderül, hogy letartóztatása során az ÁVH tettleg bántalmazta, mivel nem tett vallomást. Az ellene indult eljárás kapcsolatban állhatott a volt szociáldemokraták ellen indult perekkel. Minderre a következőképpen emlékezett vissza a perújítás során (Az idézetekben az eredeti írásmódot használom): „Kihallgatásom minden alkalommal az esti órákban kezdődött és a késő éjszakai órákba nyúlt. Érdemleges vallomást tenni nem tudtam. Jegyzőkönyveket kihallgatóim előre elkészítették, melyeket alá kellett írnom. A jegyzőkönyveket nem voltam hajlandó aláírni, így fizikai és lelki kényszernek vetettek alá. Hosszabb szenvedés után vállaltam minden kockázatot, és az elémbe tárt anyagot aláírtam fenntartás nélkül. Az aláírt jegyzőkönyveket be kellett tanulnom és a tárgyaláson elő kellett adnom. A korábban tett vallomásomat teljes egészében visszavonom, mert azt fizikai és lelki kényszer hatása alatt tettem meg.”

Az egyik vádpont valószínűleg az lehetett vele szemben, hogy a kommunistákat inzultálta, ezt azonban tagadta: „Kommunistákat és baloldali személyeket nem ütlegeltünk. A rendzavarókat minden alkalommal eltávolítottuk a gyűlésekről és azokat tettleg soha nem bántalmaztuk. Nem felel meg a valóságnak az az állítás sem, hogy engem mindig olyan helyekre küldtek, ahol baloldaliakkal vagy kommunistákkal szemben kellett volna intézkedni. A rendzavarók politikai beállítottságáról nem győződtünk meg. Baloldali személyekkel nem léptem fel és az SZDP. R. gárdája sem lépett fel. Több gyűlésen figyelmeztettem »a sasokat«, a közismert baloldali beállítottságú személyeket, hogy a helyszínről távozzanak el, mert a detektívek rövid időn belül letartóztatják őket, fellépnek velük szemben. Figyelmeztetésem mindig eredményre vezetett és eltávoztak a helyszínről. Rendőrkézre senkit sem juttattam. Senkit alap nélkül nem bántalmaztunk.”

Az 1947-es Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom (SZIM) kongresszusán a párt balos része erőszakkal el akarta érni a számukra kedvező vezetők megválasztását, erre azonban ekkor nem került sor. Mérő akkori „megingása” – más források által hasonlóképpen leírt fellépése -- viszont alapot adhatott későbbi eltávolítására. Ő erre így emlékezett vissza: „1947-ben a Szim. Kongresszuson fegyvert ragadtam, hogy ezáltal a rendzavarást megelőzzem. A kongresszus két táborra oszlott és egymással elvi ellentétben, éles vitában álltak. A Szim. Kongresszuson részt nem vevő személyek a terembe be akartak tódulni, hogy a vitában részt vehessenek. Az útjukat elálltam, és igyekeztem megakadályozni behatolásukat. A kijárattal háttal álltam, és egy erélyes ütés után a terembe beestem. Felállásom után pisztolyt ragadtam és felszólítottam a rendzavarókat a terem elhagyására, majd az ülést az elnökség feloszlatta. A pisztolyt senkire nem fogtam, nem használtam. A fegyver töltetlen állapotban volt.”

1951-ben végül háborús bűntettért ítélték el. Az ítélet szerint Mérő a politikai rendőrséggel a két világháború között együttműködött, a kommunistákat tettleg bántalmazta. 1925–27 között a Tattersalban (a korábbi ügető területén lévő lovascsarnok, ma az Aréna Pláza és a Nemzeti Lovarda áll a helyén) zajlott egyik nagygyűlésen Mérő a baloldali elemek eltávolítsa érdekében szólalt fel. Az ott lévő baloldali személyeket kidobták az eseményről. Az eljárás koncepciós voltát az is bizonyítja, hogy nem nevezték meg, melyik esztendőben és pontosan mikor történt mindez. Az ítélet még a következőt is tartalmazta: „1930-as évektől kezdve rendszeresen fejtett ki tevékenységet az SZDP-n belül jelentkező baloldali személyekkel szemben. Teljesen magáévá tette a munkásáruló SZDP vezetőségének a szempontjait.” A gyűlésekről az Rendezőgárda-tagokkal a balosokat erőszakkal eltávolította, akiket ezt követően a rendőrség is őrizetbe vett, s megkínozta a nevezett személyeket. Ez történt 1932. május 1-én a Millenáris pályán, majd 1939-es választások során a Vasas Székházban is. Konkrét nevek nem szerepelnek az iratokban.

Mérő Ignácot a második világháború utáni tevékenysége miatt is elítélték, a koncepció szerint 1947-ben a „jobboldali”, azaz nem kommunistabarát Bölcsföldi Andor SZIM-vezető „frakciójának” a tagjait védte a már említett SZIM gyűlésen. A „baloldali” felszólalások során fegyvert rántott. 1947-ben a kékcédulás manőver ellen felszólalt, egy kékcédulával szavazót megakadályozott a voksolásban. 1947-től engedély nélkül pisztolyt tartott. A vád és az ítélet alapját három tanú vallomása és Mérő kényszer alatt tett beismerése képezte.  A Budapesti Katonai Törvényszék 1951. június 30-án bűnösnek mondta ki, majd a Katonai Főtörvényszék 1951. augusztus 17-én a perorvoslatot elutasította. A következőkben találták bűnösnek: folytatólagosan elkövetett háborús bűntett és fegyverrejtegetés. Izgatás vádja alól bűntett hiányában felmentették. Mindezért 12 év börtönt, teljes vagyonelkobzást és 10 évre a közügyektől való eltiltást kapott.

1955-ben, a Nagy Imre-féle enyhülésnek köszönhetően szabadult, 1958-ban ment nyugdíjba. A Legfelsőbb Bíróság (LB) 1962. július 23-án perújítást rendelt el, többek között a következő indokkal: „A Legfelsőbb Bíróságnak hivatalos tudomása van arról, hogy hasonló ügyekben a volt ÁVH egyes beosztottjai a gyanúsítottakkal szemben törvénytelen eszközöket alkalmaztak, valótlan tartalmú vallomás kivételére.” Marosán Györgyöt is tanúként meghallgatták, ami azért is érdekes, mivel ekkor még a Politikai Bizottság tagja volt, ahonnan csak októberben távolították el, ugyanakkor nem volt jellemző, hogy ilyen magas beosztásban lévő politikusokat tanúként a bíróságra citálnak. Az egykori szocdem vezető tanúsította, hogy Mérő nem lépett fel a baloldaliakkal szemben és a rendőrséggel sem működött együtt. 1945-től a kommunista gárdával megfelelő kooperációt folytatott, csak egy időre került a nem kommunistabarát Bán Antal-féle szocdem csoport befolyása alá. A legfőbb ügyész helyettese végül a következő indokokkal indítványozta Mérő Ignác háborús bűntett alóli felmentését: vallomását kényszer hatása alatt tette meg, 1946-tól több fegyvertartási engedéllyel is rendelkezett, amelyeket a BM adott ki. Ugyan 1950-től volt csak pontos fegyvertartási engedély-nyilvántartás, de feltételezhető, hogy az összes nála lévő lőfegyverre volt engedélye. Az LB Katonai Kollégiuma zárt tárgyaláson, 1962. augusztus 2-án tárgyalta a perújítási ügyet, ítélet 1962. augusztus 8-án született, amely a korábbit hatályon kívül helyezte, minden vádpont alól felmentette Mérő Ignácot.

A kommunistákkal korábban együttműködő, majd általuk bebörtönzött szocdem vezető ezt követően sem vállalt jelentős szerepet a politikában. Perújítási tárgyalása arra az időszakra esett, amikor a kádári politika is változóban volt. A stabilizálódó rendszer nem csak a volt 56-osok egy részének hirdetett 1960-tól kegyelmet, hanem a párthoz kötődő különböző politikai csoportok is kaptak „kedvezményeket”. Mérő felmentése is ebbe illeszkedett bele.

Kiss Dávid

Kép forrásaFortepan / Bauer Sándor