A két világháború közötti Ausztriában az 1927-es zavargásokat követően sem csillapodtak a kedélyek. A gazdasági válság, a magas munkanélküliségi ráta jellemezte az országot az első világháború végét követően, mindezen az 1929-cel kezdődő nagy gazdasági világválság csak tovább rontott. Ugyanakkor Hitler németországi hatalomra kerülését követően az osztrák nemzetiszocialisták is jelentős mértékben megerősödtek.

     1932-ben Engelbert Dollfuss lett a kancellár, aki a még meglévő demokratikus szabadságjogokat is igyekezett tovább korlátozni. 1933-ban kiiktatta a parlamentet, és rendeleti kormányzást vezetett be. Betiltották a gyűléseket, előzetes cenzúrát gyakoroltak, ráadásul az alkotmányt is meg akarta változtatni, ami többek között a szociáldemokratáknál nagy felháborodást váltott ki. Mindez március 15-én meg is történt, a Nemzeti Tanács elfogadta az alaptörvény megváltoztatását. Míg 16-án a szélsőjobboldali Heimwehrt Tirolban egyfajta hivatalos rendfenntartó alakulatként ismerték el, addig a szociáldemokrata párthadsereget, a Republikanischer Schutzbundot (RS) 31-én országosan betiltották. Mindezt megszorítások követték, a szocdemeknek a május 1-i ünneplést sem engedélyezték. A „sétálást” szervező kommunista és szociáldemokrata tagok közül többeket letartóztattak, majd a kommunista pártot is betiltották, sőt, később a nemzetiszocialistákat is. 1933. szeptember 17-én az egymáshoz közelálló szocdemek és a szakszervezetek vezetése négy esetet nevezett meg a fegyveres ellenállás lehetőségére: a párt és/vagy a szakszervezetek felszámolását, egy kormánymeghatalmazott kinevezését Bécs élére, egy „fasiszta” alkotmány erőltetését. A helyzet komolyságát mutatta, hogy a kancellár 23-án kiadott egy rendeletet az „állam ellenségeinek” internálótáborba (Anhalterlager) zárásáról.

   1934 elejére tovább durvultak az események. Több szociáldemokrata párthelyiségben házkutatást tartott a rendőrség, így február folyamán fokozódott az elégedetlenség.  Ekkor még Alsó-Ausztria és Bécsújhely nagyrészt nyugodt maradt, Ternitzben, Sankt Pöltenben, Neunkirchenben, Traisentalban, Hainfeldben szórványos megmozdulások történtek, ugyanakkor Burgenlandban, Tirolban, Voralbergben és Karintiában nem voltak összecsapások.

    1934. február 12-én Linzben reggel fél hétkor a rendőrség a szocdem pártvezetés városi székhelyén, a Schiff Hotelben fegyvereket keresett. Kiűzték őket onnan, erre a haderő megerősített alakulatait riadoztatták, komoly összecsapások robbantak ki. Délben már kézigránátot is bevetettek a támadók, ekkorra a szocdemek megszállták a pályaudvart és a hajóállomást is, amit délutánra csak tüzérséggel tudtak az állami fegyveres alakulatok bevenni. A város fontosabb pontjain estig tartottak az összecsapások, ekkor már csak a Duna hídjánál folytak harcok.

   Délelőtt a linzi események híre Bécsbe is megérkezett, 11.30-tól a Simmeringi Gázművekben sztrájkoltak, majd a város áramellátását is lekapcsolták, mindeközben az RS tagjai saját körleteikben gyülekeztek. A történésekre válaszul délben statáriumot hirdettek. 13 órára a rendfenntartó alakulatok megszállták a város stratégiai pontjait. Ottakring városrészben a munkásotthon épületében volt az RS parancsnoksága, ahol igen kemény ellenállás alakult ki, amit csak estére sikerült megtörni, de csak másnap, nehéztüzérség, páncélutók és géppuskák segítségével foglalták el az épületet. Ekkor a Schutzbund tagjai a csatornarendszeren menekültek. Grazban és kisebb városokban is összetűzések robbantak ki. Holzheimben a bányászok például a vasúti síneket is felrobbantották.  

     Másnapra a szocdemek nagyrészt Bécs külső kerületeibe vonultak vissza, Simmeringben az RS a rendőrség épületét is megszállta. A Karl-Marx Hofot tüzérségi támogatással és páncélutók bevetésével foglalták el a kormány erői, Floridsdorfban is jelentős harcok zajlottak. Holzleitenben a Heimwehr tagjai négy munkást agyonlőttek. Linzben, Alsó-Ausztria területén is voltak ezen a napon még összecsapások, ám legtovább, február 15-ig Bécsben folyt a harc. A rendőri és katonai egységeket a Heimwehr alakulataival is megerősítették, a hadsereg több helyütt tüzérségi csapással „oszlatott”. Az utolsó szakaszban a Karl-Marx Hofnál, Meidlingben és Simmeringben tartottak a harcok. Az összecsapásokban összesen mintegy tízezren vehettek részt, 115 halott és 486 sérült volt a rendfenntartóknál, míg a „civilek” közül 196–270 halottat és 319 sérültet tartottak nyilván.

     A helyzetet tovább bonyolította, hogy csehszlovák beavatkozástól is tartottak, sőt, az ottani szocdem párthadsereg is foglalkozott a beavatkozás gondolatával, ugyanakkor a haderő bizonyos alakulatait is összevonták a határnál. Érdekes, hogy az RS Csehszlovákiából, a Heimwehr Magyarországról és Olaszországból csempészett be fegyvereket. A megtorlás során 21 főt statáriális eljárás során kivégeztek, 1200 schutzbundista került börtönbe. A legnagyobb RS-pert a következő évben, 1936-ban pedig a szociáldemokrata párt vezetői ellenit tartották. A Wöllersdorfi internálótáborba is sok szociáldemokratát zártak, a pártot és a szakszervezeteket felszámolták, Bécs polgármesterét a rendőrség letartóztatta, a párt több tagja és vezetője külföldre menekült. A szökésüket többek között a hírhedt Kim Philby nevű szovjet kém is segítette. Az RS külföldi újjászervezése is felmerült, többen Csehszlovákiába, majd a Szovjetunóba kerültek. 1934. május 1-én 720 schutzbundista tartozkodott Moszkvában, ők zárt alakzatban meneteltek a Vörös téren a munka ünnepén. A későbbiekben még mások is csatlakoztak hozzájuk. A harmincas évek végén többen koncepciós perek áldozatai lettek. Mindeközben Ausztriában 1934. július 25-én az osztrák nácik puccskísérlete során Dollfusst meggyilkolták, majd 1938-ban megtörtént az Anschluss, Ausztria beolvadt a náci Németországba. RS-tagok a spanyol polgárháborúban i részt vettek. Azok, akik a második világháború előtt vagy alatt a Szovjetunióból vagy Spanyolországból tértek haza, koncentrációs táborba kerültek.

Kiss Dávid

Kép forrása: www.alamy.com