A francia nyelvész- és irodalomtörténész Aurélien Sauvageot (1897–1988) nevéhez kötődik a finnugrisztika tudományának megalapozása és a hungarológiai tanulmányok elindítása Franciaországban. Az 1930-as években az ő szerkesztésében jelenik meg a francia–magyar, illetve magyar–francia nagyszótár, emellett számos magyar irodalmi mű franciára fordítását is neki köszönhetjük. Ám nemcsak ezért tartjuk számon a francia tudóst. Sauvageot az 1923 és 1931 között időszakot Budapesten töltötte az Eötvös Collegium francia lektoraként. E hét év alatt nemcsak tökéletesen megtanult magyarul, de szenvedélyesen „kutatta” a magyar kultúra, a magyar szellemiség mibenlétét is.

Kiapadhatatlan kíváncsisága, nyitottsága minden bizonnyal rokonszenves személyiségjegyekkel párosult, mindennek köszönhetően baráti kapcsolatba került az akkori budapesti értelmiség színe-javával. Magyarországi éveiről szóló visszaemlékezéseit Sauvageot 1988-ban, kilencvenegy éves korában tette közzé, először franciául, majd magyarul. A Magyarországi életutam című írás kitűnő korrajz a húszas évek, harmincas évek elejének Magyarországáról. A kötetben a korabeli magyar irodalom és nyelvtudomány majd mindegyik emblematikus figurája felbukkan, többükről – így mások mellett Babitsról, Kosztolányiról, Illyésről, József Attiláról, Hatvany Lajosról – a szerző frappáns portét rajzol. Sauvageot visszaemlékezései bepillantást engednek azokba a korabeli értelmiségi vitákba, amelyek a magyar nyelvről, a magyar identitásról és eredetről, a műfordításról, a magyar társadalomfejlődésről, műveltségeszményről, a magyar irodalom franciaországi megismertethetőségéről szóltak. Minderről a magyarokat, a magyar kultúrát mélységében megismerni igyekvő francia értelmiségi szemüvegén keresztül olvashatunk.    

Háttere, neveltetése okán Sauvageot eleve nem volt szokványos francia. A többnyelvűséget, a különböző kultúrákat gyermekkorától fogva mint magától értetődőt szívta magába. Köszönhetően annak, hogy apja Isztambulban egymás után két török szultánnak is szolgálatában állt, életének első tizennégy esztendejét a török fővárosban töltötte. Tizennégy évesen, amikor családjával visszatér Franciaországba, már négy nyelvet (török, görög, angol, francia) beszél folyékonyan. Párizsban német tagozatos gimnáziumban folytatja tanulmányait, így tökéletesen elsajátítja a német nyelvet is. Itt kezd el szenvedélyesen érdeklődni a skandináv nyelvek, népek és kultúra iránt. Úgy tűnik, Sauvageot előbb-utóbb a germán nyelvek tudósa lesz, amire lelkesen készül is.

A párizsi École Normale Supérieure germanistahallgatóját azonban a nagy tekintélyű nyelvészprofesszor, Antoine Meillet (1866–1936), egy tudatosan felépített terv mentén finnugrista pályára tereli. A fiatal Sauvageot 1918-ban már a svédországi Uppsalában a finn és a lapp nyelveket tanulmányozza, majd rövid finnországi tartózkodást követően kinevezik a budapesti Eötvös Collegium anyanyelvi lektorának, ahol 1931 nyaráig marad. A budapesti tartózkodás során a fiatal tudósnak nemcsak az a feladata, hogy a kollégistáknak francia irodalmat tanítson, küldetése ennél többről szól: a magyar nyelv elsajátításán túl el kell készítenie doktori disszertációját, annak érdekében, hogy Párizsba visszatérve az addigra létrehozni remélt finnugor tanszék tanáraként elindíthassa a finnugor nyelvek oktatását. (Ez a terv 1931-ben majd valóra is válik: miután Sauvageot megvédte doktori disszertációját, ő avatja fel a Keleti Nyelvek /!/ Intézetében Franciaország első finnugor tanszékét.)

Sauvageot 1923 novemberében érkezik Budapestre, nem túl lelkesen. Magyarországról, a magyarokról gyakorlatilag semmilyen előismerete nincs. Az első benyomások ráadásul kiábrándítónak tűnnek: az Orient Expressen utazó román tábornok fiának indulatos magyarellenes kirohanása megdöbbenti, ahogy a budapesti bölcsészkaron tanító francia irodalomtanár, Jean Mistler hízelgőnek aligha mondható Magyarország-jellemzése is. Mindezek után kétségbeesetten kérdezi magától: „Mi az ördögöt keresek én itt ezen a gályán?”

És mintha saját tapasztalatai is ezt az aggodalmat támasztanák alá. Forr a dühtől, amikor az egyik magyar politikus Sauvageot névjegykártyájáról hiányolja az „igazi”, azaz a nemesi címeket. Úgy érzi, időutazáson vesz részt: a kacifántos magyar megszólításokat és udvariassági formulákat, a merev társadalmi alá-fölérendeltségi viszonyokat, a cselédekkel szembeni bánásmódot kifejezetten ellenszenvesnek, avíttnak találja: Micsoda országba kerültem én? Durván visszalöktek egy gyűlöletes régmúltba, az 1789 előtti időkbe.” „Mindenütt ez az örökös szolgalelkűség, ez jellemezte az élet legegyszerűbb jelenségeit is.”

Ám Sauvageot a lehangolónak ítélt kezdet ellenére is igyekszik elfogulatlannak maradni, a látszatát is elkerülni annak, hogy egy tökéletesnek hitt állam polgáraként mondjon ítéletet egy másik, eleve rosszabbnak, kulturálatlanabbnak feltételezett országról. Nem helyezkedik a keleti (kelet-európai) országba látogató nyugati emberre oly gyakran jellemző leereszkedő fölényesség kényelmes, ám legalább annyira felületes pozíciójába: tudni szeretné, sőt megérteni, hogy a látottak, tapasztaltak mögött milyen mélyebb történelmi, kulturális, társadalmi összefüggések húzódnak meg. Kendőzetlenül kritikus, ugyanakkor mégis megértő, empatikus attitűddel figyeli a magyarok nemzeti érzelmi megnyilvánulásait is: „Engem nem háborított fel ennek a legyőzött és feldarabolt országnak a nacionalista elkeseredése. Sőt. A háború előtt én is ismertem ezt az érzést, és nem vetettem a magyarok szemére, hogy lázadnak a rájuk mért igazságtalan sors ellen.

Hammerstein Judit

Aurélien Sauvageot: Magyarországi életutam