Bárdossy László 1941. február 4-én, kerek nyolcvan esztendeje került a magyar diplomácia élére. Vele kapcsolatban leginkább miniszterelnöksége vagy későbbi népbírósági pere, valamint máig heves vitáktól kísért utólagos megítélése juthat az eszünkbe. Talán sokan nem is tudják, hogy korábban megbecsült és sikeres diplomata volt, továbbá (két hónapon át) Teleki Pál mellett, utóbb pedig a saját kormányfősége alatt is irányította a külügyeket.

Bárdossy László régi nemesi családban született Szombathelyen. Apja a köztisztviselő, megyei politikus Bárdossy Jenő (1861–1934), aki imponáló közigazgatási pályát futott be. 1900-ban Sáros vármegye főispánjává nevezték ki, így fia középiskolai tanulmányai egy részét Eperjesen végezte, amikor pedig az apa a Földművelésügyi Minisztériumba került, Budapesten tanult. Az ifjú Bárdossy ezután Budapesten, Berlinben és Párizsban folytatott jogi tanulmányokat. Kiváló képességű diáknak bizonyult, magas szintű nyelvtudásra tett szert, elsajátítva (ami még kevéssé volt gyakori) az angol nyelvet is. 1913-ban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban kezdte meg köztisztviselői pályafutását. Az Osztrák–Magyar Monarchia széthullását követően, majd a trianoni békediktátum eredményeképp az új kihívásoknak megfelelő, önálló magyar külügyi apparátust létre kellett hozni. Bárdossy elsősorban nyelvismeretének, hosszabb hivatali gyakorlatának, továbbá kiemelkedő műveltségének köszönhetően kerülhetett a külügyminisztériumba, de – ma már jól látható – későbbi tragikus sorsát is ez a lépés előlegezte.

1922. február 18-án kezdte meg a munkát a független magyar külügyi apparátus tagjaként. Először a Külügyminisztérium sajtóosztályának helyettes vezetői beosztásában dolgozott 1927-ig, majd az osztály vezetője lett. 1930. március 1-jétől külszolgálati posztra került a londoni követség első beosztott tisztviselőjeként. Hamarosan házasságot kötött Belatiny-Braun Mariettával, akinek révén rokonságba került Gömbös Gyulával. Az ő politikája – talán a családi kapcsolat miatt – Bárdossy nézeteire erőteljesen hatott. A magyar alkotmányosság tradicionális kereteit azonban – Gömbös elgondolásaitól eltérően – kicsit sem ítélte üdvösnek feszegetni. Említést érdemel, hogy londoni állomáshelyéről személyes sérelemmel távozott, ugyanis korábban elvált felesége miatt további előrelépésre – a brit uralkodóház magas elvárásai miatt – nem nyílt volna lehetősége.

1934. október 24-től kiemelkedő fontosságú állomáshelyen teljesített szolgálatot, ugyanis Magyarország bukaresti követének nevezték ki. Bukarestben igen hosszú időt töltött, s ennek során nagy horderejű változások következtek be mind Magyarországon, mind pedig Romániában. Jelentéseinek precizitása és hivatalnoki megbízhatósága fontosnak bizonyult, miközben a jelentős események sora egyre inkább előtérbe helyezte őt politikai értelemben is. A Bárdossyt közelebbről, munkatársként is jól ismerő Szegedy-Maszák Aladár kiemelte, hogy a bukaresti évek, különösen azoknak utolsó időszaka Bárdossy politikai felfogását mérvadóan befolyásolták. Közelről figyelhette ugyanis meg a román belpolitikát, az ország belső megroppanását, majd Antonescu marsall konszolidációs erőfeszítéseit, aki iránt bizonyos tisztelet is ébredt benne. Ugyancsak számos következtetést vont le Hitlernek Romániával szemben érvényesített politikájából, a bukaresti politikusok németbarát irányvonalra történt átállásából, főképpen abban a vonatkozásban, amit mindez Magyarország területi igényeinek érvényesítése szempontjából jelenthetett.

Bárdossy személye a külügyminiszteri poszt várományosaként a második világháború kezdete előtt is felmerült, mégpedig Kánya Kálmán 1938 végén történt távozása után, ami jelzi, hogy komoly tekintéllyel bírt már ekkor is. Nem meglepő tehát, hogy amikor Csáky István külügyminiszter 1941. január végén, fiatalon elhunyt, szinte azonnal ő került szóba a magyar diplomácia irányítójának szerepére. Egyik lehetséges utódaként Csáky is megjelölte őt, aki röviddel a halála előtt Bárdossyt visszahívta Bukarestből.

Újdonsült miniszterként a hivatali apparátust és a személyi ügyeket tapintattal, de könyörtelen precizitással kezelte, minden munkatársáról informálódott és áttekintette elődjei bizalmas irattárát. Amint alakját személyi titkára, Újpétery Elemér felidézte, kényesen szigorú napirendet tartó ember volt, aki „reggel pontosan érkezett, és este fél hétkor hagyta el a KÜM [külügyminisztérium] épületét”, ritkán és kötelezettségként járt csupán fogadásokra és felesége által gondosan ellenőrzött diétát tartott.

A klasszikus és lelkiismeretes hivatalnok prototípusa volt, s mint ilyen hűen szolgálta Teleki politikai irányvonalát, a miniszterelnöki akarat megbízható végrehajtójaként. Megfelelőnek tartották konzervatív vagy angolbarát körökben is. Bethlen István szintén jó választásnak találta őt. Hamarosan azonban rendkívüli kihívásokkal kellett szembenéznie, későbbi működése során pedig eltávolodott, majd utóbb egyre élesebben szembe is került Bethlen egész irányzatával.

Berlinben, ahová 1941 márciusában, miniszteri kinevezését követően érkezett bemutatkozó látogatásra, nem tekintettek munkálkodása elé különösebben pozitív várakozásokkal. Bárdossy igen visszafogott volt Hitlernél tett első hivatalos vizitje alkalmával, ekkor még egy szuverenitására büszke, a német fölénnyel szemben is magabiztos ország képviselőjének mutatkozva. A fogadtatás hűvös volt, mivel – korábbi hírek alapján – a német fővárosban angolbarátként könyvelték el. A hivatali fegyelmezettség és az általános látszat ellenére Teleki és majdani utódja nem voltak igazán egy hullámhosszon. Ez a helyzet mondhatni a fordítottja volt az előző külügyminiszter és a kormányfő közötti viszonynak: Csáky harsány, kissé teátrális módon mutatta a tengelyhatalmak iránti lojalitást a felszínen, de a háttérben a hozzá nagyon is közel álló Teleki gondolatvilágát értette és nagyobbrészt osztotta is, míg Bárdossy a politikai akaratnak magát alávetve egyszerűen csak jól akarta a feladatát végezni, míg meggyőződését elfojtotta. Már ő volt a miniszter, mikor a jugoszláv–magyar barátsági szerződés érvénybe lépett, amelyet kezdettől fogva ellenzett. Még a hivatalának átvételekor mondott, akár váteszinek is tekinthető szavai (sajtófőnöke Ullen-Reviczky Antal szerint) így hangzottak:

„Elődöm még felelni fog a történelem ítélőszéke előtt ezért a meggondolatlan cselekedetért. Elfogadom, hogy törekvései nagyszerűek voltak, de meg kellett volna értenie, hogy a jelenlegi helyzetben Magyarország számára nagyon veszélyes volt hasonló kötelezettséget vállalni. […] Márpedig manapság a tengelyhatalmak fölényesen uralkodnak Európának ezen a részén. A béke fenntartása ebben az övezetben egyedül tőlük függ. Ha a dolgok, mint ahogy nem lehetetlen, a magyar –jugoszláv barátsági szerződés kikötéseivel ellentétes irányba fejlődnének, s ha következésképpen választanunk kellene Németország és Jugoszlávia között, vajon mit tennénk? Hagynánk eltiporni magunkat az »állandó béke« kedvéért, amit semmiképpen se tudnánk megvédeni?”

A miniszteri tárca elfogadásakor Bárdossynak ez a szerződés volt az egyetlen kifogása, saját szavai szerint pedig Teleki neki meg is vallotta, hogy a megkötésére „Csáky unszolta” őt. A rövidesen bekövetkező események fényében is megállapítható, hogy Bárdossy nagyon korrektül és jól ítélte meg a helyzetet.

Bárdossy éleselméjű megfigyelő volt, aki ügyelt az apró részletekre, a gyakorlott politikusok erényeit azonban kevéssé mondhatta magáénak. Ahogyan Szegedy-Maszák jellemezte őt: „Briliáns ember volt, talán sokkal briliánsabb, mint tehetséges. Az ítélőképességével volt egy kis baj: érzelmi elemek gyorsan közrejátszottak benne.” Egyik diplomata kollégája, Szent-Iványi Domokos szerint pedig Bárdossy „mint külügyminiszter megmaradt bukaresti követnek, mint miniszterelnök megmaradt külügyminiszternek”. Az előbbi megállapítások ellentmondást hordoznak, amelyet rövidebben azzal lehetne feloldani, hogy 1941-ben a külső körülmények villámgyors változásai együtt jártak Bárdossy egyéni sorsának a hirtelen, korábban egyáltalán nem várt fordulatával. A jó diplomata addig utasításokat kapott és jelentései árnyaltságával, minőségi tartalmával brillírozhatott, többnyire hosszabb megfigyelés után, a feletteseivel együtt kellett döntenie, rendszerint több, inkább közepes horderejű ügyben, nem pedig egyik pillanatról a másikra élet-halál kérdésekben, mint – minden túlzás nélkül – az 1941-es év során többször is.

Teleki önként vállalt halála után, az adódó súlyos válság kellős közepén, Bárdossy személye politikai értelemben „kijátszatlan” kártyának minősült, ugyanis – a jó diplomaták erényét követve – a nyílt állásfoglalásokat általában gondosan kerülte, így szinte automatikusan emelkedett a második legmagasabb közjogi pozícióba, de épp intellektuális fölényességéből adódó rugalmatlansága és a számára szokatlan döntéshozói „magány” jelentett neki túl súlyos kihívást. Többször került olyan helyzetbe, ahol hirtelen kellett nagy külső nyomás alatt cselekedni, sokkal inkább az ösztönszerű, zsigeri politikai megérzésekre hagyatkozva. Mindezt ráadásul úgy, hogy az erős belső tényezők, így az államfő és a vezérkar véleménye ellenében is állni kellett a sarat – nagyobb belpolitikai tapasztalat nélkül. Ehhez kevésnek bizonyult egy túlontúl büszke, gyakorlott diplomata pályájának húsz esztendeje. Leginkább ebben rejlik Bárdossy személyes tragédiája is.

 

Joó András

Kép forrása: nyugat.hu