1925. augusztus 25-én halt meg a Monarchia Összes Fegyveres Erőinek Vezérkarának egykori főnöke, Franz Conrad von Hötzendorf tábornagy. Annak ellenére, hogy a sajtó rendszeresen beszámolt Conrad súlyos betegségéről, a halálhír megrázta a német nyelvű területek lakosságát, különösen pedig Ausztriát. Conrad temetését viszonylag gyorsan készítették elő; a ceremónia időpontja szeptember 2. lett. A família augusztus 28-án meghozta a döntést, amely alapján a temetésre a hietzingi temetőben (ma Bécs 13. kerülete) került sor. A tábornagy halála azonban hamarosan a kiélezett – szinte polgárháborút idéző – osztrák belpolitika egyik csatamezőjét hozta létre. A belpolitikai helyzet igen feszült volt ebben az időszakban: augusztus 1-jén temették el Bécs első szociáldemokrata főpolgármesterét, Jakob Reumannt; a Pratersternnél a jobb- és a baloldaliak összetűzése halálos áldozattal is járt.

Augusztus 18. és 31. között zajlott az osztrák fővárosban a 14. cionista kongresszus, amelynek kapcsán utcai zavargásokra került sor augusztus 17‒18-én. Mai szemmel szinte érthetetlen módon a szociáldemokraták Conrad egyházi temetését is kritizálták, mondván, hogy mivel 1915-ben elvált asszonyt vett feleségül, nem részesülhetett volna abban. Válaszul a keresztényszocialisták Friedrich Streicher jezsuita szerzetes nyilatkozatát publikálták, amely szerint a tábornagy szentségekkel megerősítve halt meg, de ezt a vallomást azonnal megkérdőjelezték a baloldali médiában.

Conrad temetése olyan jelentős előkészületek és külsőségek közepette zajlott, amilyeneket a császárváros Ferenc József kilenc évvel korábbi halála óta nem látott. A tábornokot utolsó útjára hatalmas tömeg, több százezer ember kísérte.

A tábornagyot elsőként a Schwarzenbergplatzon ravatalozták fel, ahol a gyászbeszédet Carl Vaugoin osztrák hadügyminiszter tartotta, aki kiemelte, hogy nem Conrad szelleme és kardja miatt, hanem az éhség és nélkülözés miatt vesztettünk. Bár a résztvevők még nem sejthették, húsz évvel később szinte napra pontosan ekkor, ugyanezen a téren avatták fel a szovjet felszabadítási emlékművet, amely Ausztria kishatalmi létének egyik fontos szimbóluma lett. A miniszter beszéde után megindult a gyászmenet a hietzingi temető felé: a gyászolókat egy lovassvadron vezette fel, mögöttük gyalogos díszszázad, egy tüzérüteg, valamint öt virágos kocsi következett. E mögött vitte a volt vezérkari főnök koporsóját a katafalk, amelyet egy középkori lemezvértes lovag követett, aki a katonai tradíciót szimbolizálta. A menet elhaladásának idejére a teljes Ringet lezárták. A temetőben – miután Dr. Ferdinand Pawlikowski tábori püspök megáldotta Conrad földi maradványait – egy fél üteg 24 lövést adott le, miközben az ágyúszó közepette leengedték a földbe a koporsót.

Conrad öröksége a világháború katasztrófája, majd elvesztése miatt már 1925-ben is ellentmondásos volt. Míg azonban ekkor nagy megbecsüléssel temették el a tábornagyot, a mai Osztrák Köztársaság másképp tekint a conradi örökségre. A tábornok díszsírhelyét 2012-ben az osztrák állam történelmi sírrá minősítette vissza, miután a köztársaság „nem tud azonosulni” az első világháború tábornokának értékrendszerével. A tábornagy emlékezete körüli küzdelmeknek egy másik fontos jele az Ausztriában meglévő azon közterületek neve, amelyek a Vezérkar egykori főnökének nevét viselik. Ezek közül a legfontosabb Grazban található: az osztrák baloldal a közelmúltban többször is követelte a Conrad von Hötzendorf utca átnevezését, erre azonban eddig nem került sor.

Ligeti Dávid

Kép forrása: blofelds-krimiwelt.de