A rendszerváltást követő három évtizedben örvendetes módon gyarapodott a tudásunk arról, hogy az 1956. évi magyar forradalom milyen hatást gyakorolt a nyugat-európai „kapitalista államok” belpolitikai és társadalmi életére, hogyan fogadta azt a kelet-európai „népi demokratikus” országok politikai vezetése és közvéleménye. A magyar forradalom angliai, olaszországi, franciaországi, NSZK-beli, lengyelországi, csehszlovákiai vagy romániai visszhangjának tudományos feldolgozásáról monográfiák, tanulmánykötetek és forrástárak tucatjai gondoskodtak. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ehhez képest az a kérdés, hogy a Szovjetunió lakosai, az egyszerű szovjet állampolgárok hogyan reagáltak a Magyarországon zajló eseményekre, a legújabbkori történelmünk fehér foltjainak a legnagyobbika, erről szinte semmit nem tudunk, ilyen tekintetben, érthető módon, csak a kárpátaljai magyarság számít kivételnek. Akár alapos történelmi ismeretek nélkül is feltételezhető, hogy a szovjet kommunista rezsimmel szembehelyezkedő politikai ellenzékiek – az orosz terminológia szerinti „disszidensek” –, a rendszer által elnyomott különféle nemzetiségi, társadalmi és vallási entitások nem fogadták el a szovjet politikai vezetésnek a magyar forradalommal kapcsolatos hivatalos narratíváját, miszerint az a nyugati imperialista ügynökök által provokált, a magyar társadalom egészének támogatását nélkülöző, „fasiszta csőcselék” ellenforradalmi zendülése lett volna.

A Moszkvai Magyar Nagykövetség egyik 1990. évi jelentésének a közreadásával egy ilyen orosz ellenzéki értelmiségi, Mihail Mihajlovics Molosztvov személyére szeretnénk felhívni a figyelmet.

„Hősünk” 1934. február 18-án született Leningrádban egy ősi, a nemesi gyökereit a XV. századig visszavezető orosz családban. A Molosztvovok a XIX. században jelentős földbirtokokkal rendelkeztek a Kazanyi kormányzóságban. Mihail Molosztvov felmenői közül sokan a cári kormányzatokban teljesítettek szolgálatot hivatalnokokként, katonatisztekként, a vagyonukat, az előmenetelüket és az egzisztenciájukat a cári rendszernek köszönhették, így nem csoda, hogy a bolsevikok 1917. évi hatalomra jutása és későbbi hatalomgyakorlása iránt ellenszenvvel viseltettek. Az apai nagyapja és mindkét szülője színész volt, így a családja imponálóan széles kapcsolatrendszerrel rendelkezett értelmiségi és művészkörökben. 1935-ben, a Szergej Kirov leningrádi pártvezető 1934. december 1-jei meggyilkolását követő tömeges megtorlások (úgynevezett „Kirov-hullám”) részeként az akkor még egyéves Mihailt és családját kitelepítették a Volga-mellékére, majd Kazahsztánba és Szibériába (Omszkba) száműzték.

Molosztvov egyetemistaként térhetett vissza szülővárosába. A Leningrádi Állami Egyetem filozófiai szakán diplomázott 1957-ben. Az egyetem elvégzése után Omszkban tanított, az ottani Mezőgazdasági Főiskola Marxista-Leninista Tanszékének aspiránsaként. 1956 végén, 1957 elején írta meg első, Status quo címet viselő, jelentős részben a magyar forradalom által ihletett, és szamizdatként terjesztett brosúráját, amelyben kritikát fogalmazott meg a szovjet társadalmi-politikai berendezkedéssel szemben. A szovjet belügyi szervek úgy értékelték ezt a munkát, mint egy programadó szovjetellenes nyilatkozatot, és azzal vádolták meg őt, hogy a köréhez tartozó értelmiségiekkel együtt szovjetellenes szervezet létrehozásán munkálkodnak. 1958. július 25-én őt és társait letartóztatták, s először öt, majd hét év kényszermunkára ítélték, amit Vorkutában, majd Mordvinföldön kellett letöltenie.

1965-ben szabadult, és ezt követően egészen 1990-ig különféle falusi általános iskolákban tanított, illetve még később, teljesen a perifériára kényszerítve, postásként kereste a kenyerét. Mindeközben végig tartotta a kapcsolatot a szintén lágerekbe zárt társaival, az illegalitásban működő ellenzéki mozgalmak képviselőivel, rendszeresen publikált különféle szamizdat kiadványokban, külföldi lapokban és kötetekben, s az írásait a Szabad Európa Rádióban is gyakran felolvasták.

1988-ban, harminc évvel a vele szemben meghozott ítéletet követően rehabilitálták. Az oroszországi rendszerváltás idején aktívan kivette a részét a Memorial nevű, és többnyire a szovjet kommunista rendszer „tradicionális” ellenzékét tömörítő jogvédő szervezet létrehozásából. 1990–1993-ban orosz népképviselő, a Borisz Jelcin elnök mellett álló Radikális Demokraták frakció színeiben a Legfelső Tanács tagja, majd 1993–1995-ben az Állami Duma képviselője volt. Politikai pályafutásának és képviselőségének talán a legizgalmasabb mozzanata volt a részvétele a „bugyonnovszki túszdrámában”. 1995. június 14–19. között tagja volt a Szergej Kovaljov vezette, s döntően a Duma képviselőiből álló hétfős csoportnak, amely felajánlotta a saját személyét a túszok helyett a terroristaalakulat parancsnokának, Samil Baszajevnek. A csoport tagjai parlamenterként igyekeztek közvetíteni a terroristák és az orosz kormány között, s végül jelentős szerep jutott nekik a két fél közötti megállapodásban.

1995 után Molosztvov visszavonult a politikától, Szentpéterváron élt, publikációkat írt. Szülővárosában érte a halál 2003. április 21-én.

Írásunkat a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából készítettük.

 

Györke Sándor moszkvai nagykövet jelentése a Külügyminisztériumnak Mihail Molosztvovról

Moszkva, 1990. november 29.

Gépelt eredeti. MNL OL, XIX–J–1–j, KÜM TÜK 1990, 72. doboz, 003104/1/1990. sz.

Magyar Népköztársaság Nagykövetsége                  Szigorúan titkos!

218/Szt./1990.                                                           Érvényes visszavonásig!

Készült 3 példányban                                                Moszkva, 1990. november 29.

Központ 2 példány                                                    Tárgy: M. M. Molosztvov orosz

Nagykövetség 1 példány                                           népképviselő az 1956-os forradalom

Készítette: Németh János                                          szovjet értékeléséről

Gépelte: GA

Külügyminisztérium

Budapest

Nagykövetségünk sajtótanácsosa lakásán vendégül látta Mihail Molosztvov orosz népképviselőt, aki a baráti beszélgetés során elmondta, hogy az 1956-os forradalom iránti szimpátiájáért 7 év kényszermunkára ítélték, amit részben a Komi Autonóm Köztársaságban, illetve Mordóvia területén töltött le. A forradalom idején a leningrádi egyetem filozófia szakán tanult. A Molosztvov elleni vád alapját „Status quo” című, szamizdatban terjesztett írása jelentette. A KGB-t különösen irritálta az írásnak az a kitétele, hogy „nem kell a népet a hadsereggel és az állambiztonsággal riogatni […], röviddel a magyar események előtt Gerő Titónak dicsekedett a hadsereggel és az ÁVH-val […], aztán a magyar nép letette a voksát. A hadsereg a nép mellé állt, az ÁVH pedig a levegőben függve maradt […]”. A Molosztvov elleni vádat képviselő KGB ezredes erre hivatkozva mondotta: „Ön ugyan bennünket fel akarna akasztani, mi azonban annyira humánusak vagyunk, hogy lehetőséget adunk a javulásra.”

Sajtótanácsosunk érdeklődésére Mihail Molosztvov elmondta, hogy Leningrádban és Moszkvában is tartják egymással a kapcsolatot a magyar forradalom iránti szimpátiájukért meghurcoltak. Őt 1988-ban rehabilitálták. Sajnos a szovjet hivatalos álláspont – ellentétben a prágai tavasszal – alig változott az 56-os forradalomról. Legfeljebb ma ellenforradalom helyett a magyar eseményekről beszélnek.

Mihail Molosztvov szerint ennek többek között olyan okai vannak, hogy a mai szovjet vezetés zömmel Andropov embereiből került ki. Tőlük nem várható, hogy kezdeményező szerepet vállaljanak a Szovjetunió, s ezzel együtt Andropov 1956-os szerepének átértékelésében.

A magyar Országgyűlés júliusi felhívására azért is késlekedik a Szovjetunió Legfelső tanácsa a válaszadással, mert – ugyancsak ellentétben a prágai tavasszal – a szovjet képviselők között nincsenek olyan személyek, akik maguk is érdekeltek lennének az átértékelésében.

Molosztvov megígérte, az olyan reformnézeteikről ismert orosz népképviselőknek, mint Sztárovojtova, aki egyben a Szovjetunió Legfelső Tanácsának is tagja, felveti, hogy interpelláljanak a válaszadás ügyében.

Tanácsosunk érdeklődésére Mihail Molosztvov elmondta, hogy szívesen nyilatkozna nézeteiről a Magyar Televíziónak, s amennyiben igényeljük, közreműködik más leningrádi, moszkvai, 56-os szimpátiájáért meghurcolt személyiséggel való találkozó megszervezésében is. Erre kedvező alkalom lehet december 14–15. Szaharov halálának évfordulója alkalmából a Memoriál szervezésében 14-én Moszkvában, 15-én pedig Leningrádban találkoznak a politikai üldözöttek.

Sajnos, az 1956-os tevékenységéért legismertebb személyiség, Revolt Pimenov súlyos beteg, külföldön gyógykezelik. Találkozni tudunk viszont Kraszilnyikovval, Gedonival és másokkal, akik nyilván szívesen nyilatkoznának és segíthetnek a Szovjetunió 1956-os szerepe átértékelésének előmozdításában is.

Györke Sándor

nagykövet

 

Közzéteszi: Seres Attila