Az 1934-es ausztriai zavargásokat követően a szociáldemokraták és párthadseregük alatt forróvá vált a talaj, majd a Republikanischer Schutzbund (RS) betiltása után illegális szervezeteket alakítottak. Az 1934-es eseményeket követően radikalizálódási folyamat volt megfigyelhető a pártban, így az RS-t az erőszakos hatalomátvétel, a proletárdiktatúra bevezetése eszközének tekintették, feladata a tömegek számára a „harc megmutatása, egyfajta gyújtószikra” szerep lett. A kommunistákkal való együttműködés egyre hangsúlyosabbá vált, amivel a párt vezetésének egy része nem értett egyet.  Tovább súlyosbította a helyzetüket, hogy az ausztriai illegális szocdem kongresszust a rendőrség 1935-ben feloszlatta.  A már illegálisan működő RS 1936-ban szervezetileg is megszűnt. Érdekes, hogy több egykori schutzbundista a későbbiekben a szélsőjobbos Vaterländische Front-hoz vagy 1938-tól, az Anschlusst követően a SA-hoz (Sturmabteilung, az NSDAP párthadserege) ment át, némelyek a fegyvereiket is vitték. Sőt, több baloldali az NSDAP ausztriai megszervezésében is részt vett. Olasz és magyar részről üdvözölték a párthadsereg ausztriai szétverését, mivel létét biztonságpolitikai kockázatnak tekintették.

Az üldöztetések, majd a szociáldemokraták vezetői ellen folytatott pert követően sokan menekültek Csehszlovákiába, így egykori RS-tagok is. Az osztrák Szociáldemokrata Párt egyik vezetője, Otto Bauer például Brünnbe emigrált, ahol megalakította a párt külföldi irodáját, amely segélyezéssel és tanácsadással foglalkozott. A párt a szudétanémet szociáldemokrata párttal, és annak RS-hez hasonló alakulatával, a Republikanische Wehr-rel is jó kapcsolatokat ápolt, amelynek Ernst Paul volt a vezetője. 1933–38 között a szudétanémet szocdmek hárommillió koronát adtak a német és osztrák szociáldemokrata emigránsoknak, sajtójukat is segítették az országban, akárcsak az ausztriai illegális munkájukat. Más németajkú testvérpárti szervezetekkel is jó kapcsolatokat alakítottak ki, a cseh és a szlovák nemzetiségűekkel azonban kevésbé. Csehszlovákiában ugyanakkor az Autonomer Schutzbund (AS) utódszervezet megalakításával foglalkoztak az osztrák emigránsok, és a magyar származású, a Tanácsköztársaság tevékenységében aktívan résztvevő, majd emigráló és az RS-ben, illetve újságíróként is tevékenykedő Duczynska-Polányi Ilona javaslatára igyekeztek az otthon maradottakkal tartani a kapcsolatot. A párthadseregben a kommunisták is próbáltak pozíciókat szerezni. Az AS kezdetben jelentős, majd teljes kommunista befolyás alá került, de mellette más, a párthoz kötődő militáns szervezetek is alakultak. Sokaknál jellemző volt az emigrációban a további balratolódás, így például a csehszlovákiai osztrák emigránsok egy része kiadta a 300-ak manifesztumát, amely elítélte a korábbi pártvezetést, mert nem próbált forradalom révén hatalomra kerülni. Szerintük nem békésen, hanem erőszakkal az RS-sel kellett volna megdönteni a polgári kormányt. A kapitalizmus megszüntetése, tanácsköztársaság szovjet mintára történő kiépítése lebegett a szemük előtt, továbbá az akkori osztrák állami vezetők meggyilkolását tekintették céljuknak. A balra radikalizálódó közegben idővel már a kommunistaellenes szociáldemokraták lettek kitéve inzultusnak.

A csehszlovákiai párt- és párthadsereg emigrációs helyzete azonban koránt sem volt felhőtlennek nevezhető, ugyanis az RS és az osztrák szociáldemokrata párt tagjai a csehszlovák rendőrséggel több esetben konfliktusba kerültek, például útlevél-hamisítás miatt. Míg kezdetben az Ausztriából való átszökés könnyen ment, később a határőrizetet a csehszlovákok megerősítették. Az átmenekülők rövid rendőri felügyelet után így is Brünnbe távozhattak, bár olyan is volt, akit a kerületi bíróságok elítéltek vagy lágerbe került. Hainburgból Pozsonyba vízen, vagy Kittsee felé szöktek át a legtöbben, sokan pedig legálisan távoztak az országból. Ugyanakkor az osztrák menekültek ügye nagy felháborodást váltott ki, a csehszlovákiai jobboldali pártok feltették a kérdést, hogy miért vannak ott, és miért támogatják őket, amikor az országban több mint 750 ezer munkanélküli van, így emigránstörvény elfogadását követelték.

Az emigráns schutzbundisták közül többen radikalizálódtak, és a Kominternhez közeledtek. Még 1934 májusában kiadtak egy közleményt, hogy azok az RS-tagok, akik a Szovjetunióba akarnak távozni, Prágában a szovjet követségen jelentkezhetnek. Összesen mintegy 2–3000 fő vándorolt ki a Szovjetunióba, közülük 7–800 fő egykori RS-tag. Ők nagyrészt a kommunistákhoz lojális, a februári harcokban edzett személyek közül kerülhettek ki. Az első „vállalakozók” Chocerady táborból katonai alakzatban menetelve vonultak a pályaudvarra, majd Lengyelországon keresztül utaztak ki, de a határátlépést követően a sapkájukra tűzött vörös csillagot le kellett venniük. A „paradicsomba” jutottak sem lehettek sokáig boldogok: a Szovjetunióban elhelyezkedtek ugyan, de a későbbiekben diszkriminálták őket, többen lágerbe is kerültek közülük. 1934. november 30-án indult az utolsó schutzbundistákat szállító vonatszerelvény keletre. 

Lényeges megemlíteni, hogy Csehszlovákián kívül több országban kialakult Schutzbund-diaszpóra. Sokan Jugoszláviába vándoroltak ki, ahol Maribor és Ljubljana lett a központjuk. Innen is többen a Szovjetunióba mentek tovább. Páran a két világháború között a független Lettországba, továbbá Svédországba emigráltak, mások részt vettek a spanyol polgárháborúban.

Kiss Dávid

Kép forrása: dasrotewien.at