Vajon az életre szóló politikai döntések mögött mindig kiérlelt és koherens politikai nézetrendszer, mély meggyőződés húzódik meg? Nem feltétlenül. Vizsgálódásaink során könnyedén kiderülhet, hogy a politikai oldalválasztást a családi háttér, a generációs örökség mellett sokkal inkább a véletlenek láncolata, váratlan események, egyetemi ismeretségek és nem feltétlenül magasztos belső indítékok, vagy politikai megfontolások határozzák meg. Ha a múltban keresünk példaképeket magunknak, egyáltalán nem biztos, hogy épp azok lesznek erre a legalkalmasabbak, akik nagy figyelmet keltve, sokak által lelkesen ünnepelve váltak politikai eszmék híres képviselőivé. Andrássy Katinka emlékiratai egy látványos és a baloldalon emblematikusnak tekintett politikai elköteleződés belső motivációira és furcsa ellentmondásaira világítanak rá.

Andrássy Katinka, a tizenhat éves kamaszlány nem léphetett ki szülei jóváhagyása nélkül egyedül a Margit rakparti Andrássy palotából. Párizsban tartózkodó anyjától, Zichy Eleonóra grófnőtől táviratban kellett engedélyt kérnie, hogy átmehessen a Lánchídon ismerősének ajándékot vásárolni. Enélkül egyetlen nevelőnő sem merte elkísérni őt. De a jószívű mama végül is megadta az engedélyt. Ez talán Károlyi Mihályné, Andrássy Katinka Együtt a forradalomban, Együtt a száműzetésben című emlékiratának egyik legemlékezetesebb részlete.

Károlyi Mihályné politikai hitvallása önmagában nem túl izgalmas, még kevésbé eredeti, hiszen Katinka teljes egészében azonosult férje politikai nézeteivel. Emlékiratai mégis felettébb tanulságosak. Ha kortörténeti dokumentumként olvassuk őket, leginkább az első rész keltheti fel a mentalitás- és neveléstörténet iránt érdeklődő olvasó érdeklődését: Andrássy Katinka sok izgalmas részlettel szolgál a századfordulós Magyarország arisztokrata családjainak életéről. (Érdekes, hogy épp a politikamentes, azaz a gyermekkorról szóló fejezetek sikerültek a legélvezetesebbre, itt ugyanis Katinkának még nem volt módja arra, hogy kényszeresen a politikai meggyőződéséről meséljen.) Egy szépirodalmi jellegű visszaemlékezéshez azonban Károlyi Mihálynéból hiányzott a szükséges éles megfigyelőkészség, ahogy híján volt a kellő érzékenységnek és intellektuális kíváncsiságnak is.

Andrássy Katinkának nem a képességei, hanem a lehetőségei voltak rendkívüliek: abban a ritka „szerencsében” részesült ugyanis, hogy egy sorsdöntő kor rendkívüli eseményeinek közvetlen szemtanúja lehetett. Apjának és nagybátyjának köszönhetően eleve a politika közelében nevelkedett. Károlyi Mihály oldalán élte meg az első világháborút, az Osztrák–Magyar Monarchia és a történelmi Magyarország összeomlását, a Népköztársaság, majd a Tanácsköztársaság kikiáltását és bukását.

De az emigrációban töltött évek sem voltak sokkal unalmasabbak: Katinka jószerivel bejárta a teljes nyugati világot. 1924-ben részt vesz egy amerikai előadáskörúton, majd Párizsban és Londonban férjével együtt bekapcsolódik a társutas szalonok életébe. A Károlyi-házaspár maga is társutas lesz, és aktív segítséget nyújt a szovjet propagandagépezetnek. A befolyásos divatdiktátor, Lucen Vogel alapította neves francia divatlap, a Vu magazin szervezésében és felkérésére a harmincas évek elején kéthónapos körutazást tesznek a Szovjetunióban. Moszkvában részt vesznek Bernard Shaw 75. születésnapján, látogatást tesznek Gorkiban Lenin özvegyénél és nővéreinél, elutaznak Leningrádba, Sztálingrádba, majd a Fekete-tengerhez, Grúziába. Andrássy Katinka 1933-ban rövid időre Németországban is megfordul, hogy teljesítse Willi Münzenberg, az akkor még Sztálinhoz hű propagandaügynöktől kapott feladatot: kalandos és nem éppen veszélytelen körülmények között ő csempészi ki Berlinből azokat a dokumentumokat, amelyek lehetővé tették az SA rémtetteinek leleplezésére szolgáló Barna Könyv párizsi kiadását. Cambridge-ben és Londonban pedig, szintén Münzenberg megbízásából, baloldali érzelmű professzoroktól és diákoktól gyűjt pénzt annak az ellentárgyalásnak a megrendezéséhez, amely arra volt hivatott, hogy a Reichstag felgyújtásával vádolt három bolgár Komintern-vezető (Dimitrov és társai) ártatlanságát bizonyítsa. A második világháborút a nagy légi csatával együtt a Károlyi-házaspár már Londonban vészeli át. Andrássy Katinka életének kalandos fordulatait hosszasan lehetne taglalni. Ami azonban ennél sokkal érdekesebb, hogy az emlékiratok, e viharokkal teli életútról szóló vallomás miért hagy mégis annyi hiányérzetet maga után.

Andrássy Katinka Magyarország egyik legbefolyásosabb arisztokrata családjában nevelkedett: édesanyja gróf Zichy Eleonóra, míg édesapja gróf Andrássy Tivadar, a dualista Magyarország első miniszterelnöke, majd az Osztrák-Magyar Monarchia közös külügyminisztere, gróf Andrássy Gyula fia volt. Rideg, ám igencsak előkelő neveltetésben részesült: angol, német és francia nevelőnők gondoskodtak arról, hogy Katinka a lehető legjobban elsajátíthassa a társadalmi rangjának megfelelő etikettet és nem utolsó sorban a társasági élethez szükséges három idegen nyelvet. Ateista, ugyanakkor rendkívül tekintélytisztelő családi környezetben nőtt fel. A sokszor kegyetlen, gyakori fizikai fenyítéssel tarkított nevelési módszerek, a katonásan, percekre beosztott napirend, édesanyja már-már hisztérikus és nevetséges prüdériája – a lányai számára engedélyezett regényekben cérnával összevarrta azokat az oldalakat, amelyekben a leghalványabb utalást is talált a szerelemre – egy olyan miliőbe engednek bepillantást, ahol egy hajdan fényes életforma már elindult a kiüresedés, a belső tartalékok elvesztésének útján. Ahogy az akkori liberális konzervativizmus is, amelynek ezek a családok markáns képviselői voltak.

Az emlékirat szerzője utólag szüleivel állandóan harcban álló, lázadó kislánynak mutatja be magát, olyan gyermeknek, aki mindig is egy másik, hősiesebb életre vágyott. Lelkesen számol be kedvenc nagynénje, számára nagyon is imponáló, különcködéseiről. Zichy Márta grófnő liberális nézeteiről volt híres és arról, hogy ki nem állhatta a sznobokat. Mivel legszívesebben rangon aluli emberek, művészek, értelmiségiek társaságát kereste, kivívta rokonai mélységes felháborodását. Fiatal leányként beleszeretett bátyja alacsony származású házitanítójába. Családja heves ellenállására számítva, elhatározta, titokban feleségül megy szerelméhez. A gondosan megtervezett romantikus szökésből azonban nem lett semmi. Amikor a pályaudvaron titokban találkoztak, a grófkisasszony a leendő férj mutatóujjára pillantva észrevette, hogy a köröm alatt fekete piszok éktelenkedik. Ezt olyan visszataszítónak találta, hogy toilette-je rendbeszedésére hivatkozva, indoklás nélkül faképnél hagyta kedvesét. Szegény házitanító hiába várta vissza előkelő szerelmét, a vonat is rég elment már, mígnem több órás ácsorgás után megszégyenülten kénytelen volt hazakullogni. Sohasem tudta meg, hogy mi is volt valójában a cserbenhagyás oka. Katinka, mint vonzó érdekességet meséli el a történetet, kommentárt nem fűz hozzá. Így nyilván nem is veszi észre, hogy Zichy grófnő nagyvonalú liberalizmusa nem volt más, mint divatos szeszély, környezete bosszantására szánt szellemes tréfa. A fenti eset minden bizonnyal akár Katinkával is megtörténhetett volna. A lényeget tekintve ugyanis egyáltalán nem tűnt ki a hasonló társadalmi körülmények között élő kortársai közül: élte a századforduló Magyarországán az arisztokrata kisasszonyok fényűző, ám korántsem izgalmas életét.

Aztán jött a fordulat, a nála jóval idősebb Károlyi Mihály gróffal kötött házasság. Andrássy Katinka egyszerre az országos politika kellős közepén találta magát, s mivel felnézett férjére, szinte istenítve őt, egy csapásra magáévá tette annak politikai nézeteit. „Mihály jóvoltából most egész más arculatát fedeztem fel a politikának, felfedeztem az emberi oldalát, ráébredtem, hogy a politika feladata boldoggá tenni az embereket, hogy érdemesebb legyen élniük.” Ettől fogva megvetette az úri Magyarországot és gyűlölettel tekintett saját osztályára, az arisztokráciára is. Rajongott a kommünért, amelyben az igazi szocializmus megteremtésének lehetőségét látta: „Az országban uralkodó lázas hangulat – mint valami ragály – engem is elfogott, és egyetlen vágyam az volt, hogy »proletárrá« váljak, hogy a nép nagy családjához tartozzam, kenyeret keressek, dolgozzam.” Ez a felületes rajongás az alsóbb osztályokért – Katinka a második világháború alatti mentőautó-sofőrködést leszámítva sohasem végzett fizikai munkát, hacsak a rövid párizsi manökenkedést nem tekintjük annak –hasonlított más arisztokratáink népimádatához. Ám a szerző ebben a tekintetben is haladó volt: a munkások lettek az ő „parasztjai”.

1919. március 23-án szinte messianisztikus hangon méltatja férje politikai érdemeit: „(-) érdemes volt élnie, ha az igazi szocializmust meg fogják teremteni, és ha sikerül felszabadítani Magyarországot az imperialisták járma alól, s’ összefogni az orosz, osztrák és német internacionáléval. Ha ez sikerül, Mihályé lesz az érdem, hogy nem állott ellen, és többet tett az emberiségért és a magyar népért, mint akármelyik magyar államférfi. Nyugodtan visszavonulhat a magánéletbe, mert megtette kötelességét.” Károlyi Mihályné végül szakított családjával és követte férjét a nyugati emigrációba. Teljes identitásváltás után áhítozott: lelkesedett a munkásosztályért, amelynek annyira szeretett volna tagja lenni, és amelyet annyira nem ismert. Csehországi szállásadónőjéről a következő naiv sorokkal rajzolja meg a tökéletes munkásnő alakját: „Hauserné csodálatos asszony volt – erőteljes egyéniség, lelkes, fáradhatatlan a munkájában. Az én szememben ő volt valamennyi erény megtestesítője, az eszményi asszony – minden, ami én szerettem volna lenni, de nem voltam. Tökéletes háziasszony, kitűnő gyári munkásnő – napi nyolc órát a munkahelyén töltött -, igen modern nevelési elveket valló és megvalósító, hozzáértő anya, aki esténként segített a fiának a tanulásban, s ezen kívül még lelkes párttag is, aki előadásokat tartott, szervezett, agitált. Teljesen mentes volt minden női hiúságtól, haját a fejtetőre fésült tömör kontyban viselte. Nagy, durva, becsületes keze volt”. Bizony, Hauserné nem volt olyan vonzó, finom hölgy, mint Katinka, így aligha lett volna alkalmas arra, hogy elegáns estélyi ruhákat reklámozzon Párizsban. 

   

Hammerstein Judit

Kép forrása: Múlt-kor