Az Osztrák Szociáldemokrata Párt és párthadseregének, a Republikanischer Schutzbundnak (RS) a felszámolását követően sokan Csehszlovákiába menekültek, ahol többek között Brünn központtal kialakult egy szocdem emigráció. Itt többen átléptek a kommunista pártba, egy részük, a „megbízható elvtársak” 1934-ben a Szovjetunióba távoztak. Ott ekkorra már Sztálin kezében volt a teljes hatalom, mindent államosítottak, a legtöbb templomot bezárták, rabmunkások tízezrei dolgoztak a nagyobb építkezéseken. Ebben az esztendőben gyilkolták meg Kirovot is, aki Sztálin vélt és valós ellenzéke elleni hadjáratának egyik lényeges személyisége volt. A kontingens tehát pont a „legkeményebb” időszakban érkezett a „vörös paradicsomba”.

A megérkezésük után május 1-én fegyverrel a kezükben vonulhattak fel a Vörös téren, gyárlátogatásokon vettek részt, még magával a bolgár kommunista vezetővel, Dimitrovval is találkoztak, és meghallgathatták a beszédét a Hotel Európában, ahol 22 delegáció előtt kiemelte az egységfront fontosságát, és az ez ellen vétő osztrák szocdemeket elítélte. Az osztrák emigráció elhelyezkedésének és boldogulásának alapvető feltétele volt, hogy el kellett ismerniük a sztálinista politikát. A Szovjetunióban ekkor egyébként sok külföldről jött német anyanyelvű dolgozott. A jelenség nem volt új az orosz-szovjet történelemben. Az érkező „vendégmunkások” puhítását tovább folytatták azzal, hogy hét „régi bolsevikkel” a miheztartás végett levelet írattak nekik, amelyben kifejtették az 1905-ös és 1934-es harcok közötti párhuzamot, ugyanis szerintük mind a két kudarcban a szocdemek jelentős szerepet játszottak.

Új hazájukban az RS tagjai üzemekben helyezkedtek el. Moszkvában, Harkovban, Leningrádban, Rosztovban vagy Gorkijban (Nyizsnyij Novgorod) telepedtek le. Többen társbérletben laktak. A Gorkijban élők közül sokan koncepciós perek áldozatai lettek. A harkoviakat a háborúban Szibériába, Rubzovskba evakuálták, ahol újra felállították a traktorgyárat, amelyben dolgoztak. Itt a ’20-as években az oda kivándorolt stájerországi családokkal is találkoztak. Ugyanakkor rossz körülmények között laktak, élelmiszerről is maguknak kellett gondoskodniuk. Az RS-tagok között volt olyan is, aki később a világháború alatt a német katonáknak a propaganda rádióüzenetek sugárzását szervezte meg. Több schutzbundistát érintett a sztálini terror, sokan a Kirov-gyilkosság utáni perekben vesztették életüket. Később többen harcoltak a háborúban a szovjet haderőben, a németek Harkov elfoglalását követően keresték is a korábban ott élőket. Érdekes, hogy a másik oldalon is volt olyan korábbi RS-tag, aki a Wehrmachttal érkezett a városba.

Lényeges kiemelni a Szovjetunióba kikerült gyermekek sorsát. Közülük sokakat kicsempésztek, mások szüleikkel mentek ki. Az árváknak külön gyermekotthont nyitottak, de németnyelvű iskola is működött 1938-ig, amelynek igazgatóját és több tanárát ekkor lágerbe vitték. Ebben az évben a külön gyermekotthont is felszámolták, a gyerekek átlagos szovjet otthonokba, rossz körülmények közé kerültek.

A mézeshetek után sokan gyorsan rájöttek, mennyire rossz üzletet csináltak. Többen nem sokkal a kiérkezésüket követően már vissza akartak menni, nem voltak elégedettek az élet- és munkafeltételeikkel, annak ellenére sem, hogy a két világháború közötti Ausztria sem bővelkedett a jólétben, másrészt a családjuk is hiányzott. A honvágyhoz még az is hozzájárulhatott, hogy a külföldi szakmunkások külön a számukra fenntartott üzletekben vásárolhattak, de ezeket 1935-ben megszüntették, így a hiánygazdaság – különösen a kisebb településeken – számukra is valósággá vált. A maradásról vagy visszatérésről dönteni kellett, ugyanis egy idő után fel kellett venni a szovjet állampolgárságot, ami után nem lehetett már hazautazni. A hazatérőknek bujkálniuk kellett vagy hamis papírokkal élni. 1936-ig 77 fő tért vissza a közel 800-ból, ebben az évben már az osztrák követségen keresztül tették ezt, bár az osztrákok féltek a kémektől. A hazatérteknek az 1938-as Anschlusst követően még kilátástalanabbá vált a helyzetük.

            Akik a Szovjetunióban maradtak, sem voltak könnyű helyzetben, 1937-től az országban lévő külföldiek ellen tömeges letartóztatási hullámok kezdődtek, az 1938-as Anschluss után sok német anyanyelvűt tartóztattak le. Roschert Floronsdorfot, az RS egyik vezetőjét is elfogták, de felesége és gyermeke hazatérhetett, a háborúban a fia a Wehrmachtban harcolt a szovjet fronton. Apja haláláról csak 1957-ben kapott hírt. A Molotov–Ribbentrop paktum aláírását követően a két diktatúra között kiadatások is történtek. Volt olyan zsidó származású személy, aki Dachauban – abban táborban, amely a többi mintáját képezte a ’30-as években – volt fogságban, és így került ki a Szovjetunióba, ahol öngyilkos lett. E „fogolycserék” tudatában nem lehet azt állítani, hogy a „szövetségesek” ne tudtak volna egymás táborairól vagy a két diktatúrában zajló elhurcolásokról. Az érkező személyeket nyilvánvalóan mind a két oldalon alaposan kikérdezték. Sok a Szovjetunióból és a spanyol polgárháborúból hazatért RS-tag KZ-táborba került, kezdetben viszont az otthon maradott RS-tagok közül többeket, akik részt vettek az 1934. évi februári utcai harcokban, békén hagytak, csak1939-ben ítélték el őket.

A spanyol polgárháborúban 1936 és 1939 között mintegy 1700-2000 osztrák vett részt. Közülük többen schutzbundisták voltak, a szervezet egyik vezetője Julius Deutsch is részt vett a harcokban, aki tábornokként a tenger partvonalának a védelméért volt felelős. Adolf Renner, aki a párthadsereg riadócsoportjának volt a vezetője, szintén harcolt. Utóbbi gépfegyverkezelő volt Madrid védelménél, és a 11. zászlóalj parancsnoka az Ebró-offenzívánál. Többen közülük a Szovjetunióból kiképezve érkeztek Odesszából induló hajókkal, mások csoportosan Párizsból. Az osztrák szocdemek és a kommunisták együtt alkották az úgynevezett Osztrák Bizottságot. Koruk miatt gond volt a fiatal RS-Jugend tagokkal. Az osztrákok a 11-13. zászlóaljakba kerültek, utóbbiban magyarok is voltak. Osztrákok a tengerészetet kivéve minden fegyvernemben szolgáltak. A kudarc után a Franciaországba visszatérőket internálták, ahol táborokban, nyomorúságos körülmények között laktak. Az ország kapitulációját követően a Vichy Állam többeket kiadott a Gestapónak, sokan Dachauba vagy más KZ-táborokba kerültek, ahol meggyilkolták őket. Akik meg tudtak szökni, Franciaország területén bujkáltak. A spanyol polgárháborúban népességarányosan a külföldiek közül az osztrákok vettek részt a legtöbben.

            A hazatérő és az újjászerveződő szociáldemokratáknak a második világháborút követően azzal kellett szembesülniük, hogy a győztes nagyhatalmak 1955-ig megszállási övezetekre osztották a hazájukat. A szovjet és a nyugati zónák közti különbségek igen hamar nyilvánvalóvá váltak.

Kiss Dávid

Kép forrása: © David Seymour / magnumphotos.com