Nemes János 1983-ban, a Társadalmi Szemlében megjelent cikkében úgy fogalmazott, hogy a Rákosi Mátyás a Horthy-korszakban ,,…a bitófa árnyékában védte a kommunizmus eszméit.” Adódik a kérdés, vajon ez az állítás megfelelt-e a valóságnak, vagy csupán a diktátor személyi kultuszának fenntartásáról beszélhetünk.

A III. Internacionálé magyar képviselői a Tanácsköztársaság bukása után ismét kísérletet tettek a proletárdiktatúra bevezetésére. E cél elérése érdekében 1923-ban Landler Jenő volt belügyi és kereskedelmi népbiztos arra utasította Őri Károly kommunista aktivistát, épüljön be a Szociáldemokrata Pártba (SZDP) abból a célból, hogy egy legális szervezet keretein belül egy titkos bolsevik mozgalmat hozzon létre. Az időzítés megfelelőnek mutatkozott tekintettel arra, hogy a Bethlen–Peyer paktum miatt egy radikális baloldali csoport alakult ki az SZDP keretein belül Vági István vezetésével. Ebbe a csoportba csatlakozott Őri több kommunista társával együtt. Az így létrejött illegális csoport felvette a kapcsolatot az emigrációban lévő korábbi népbiztosokkal, akiknek a kezdeményezésére létrejött az ún. trojka, aminek a feladata a magyar kommunista szervezkedés koordinálása volt. Működésüket az Internacionálé által biztosított anyagi támogatásokkal tartották fenn.

A mozgalom megalapítását követően Rákosi Mátyás – Vass Zoltán párttag társaságában – először 1924 decemberében, majd további négy alkalommal hamis útlevél birtokában, illegálisan átlépte a magyar határt az újonnan létrejövő kommunista párt irányításának céljából. A rendőrség 1925 szeptemberében szerzett tudomást a titkos kommunista agitációról, így ebben a hónapban Rákosit és az illegális kommunista párt (KMP) tagjait előzetes letartóztatás alá helyezték. A tetten ért személyek már a helyszínen beismerő vallomást tettek: a volt népbiztos elismerte a Tanácsköztársaság alatt vállalt pozícióját, illetve, hogy azért tért vissza az országba, hogy ,,politika hivatást” teljesítsen. A hatóságokkal való együttműködését tanúsítja továbbá, hogy az első rendőrségi kihallgatása alkalmával felfedte azt a gondolatmenetet, ami alapján ki akarta bontakoztatni a magyar kommunista szervezkedést. Kifejtette: elsőként egy olyan legálisan működő pártot kellett volna alapítani, amely még látszatra sem szélsőbaloldali, és betartja a rá vonatkozó jogszabályokat. Erre a célra megfelelőnek mutatkozott a Vági által vezetett radikális szociáldemokratákból megalakult Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP). Véleménye szerint ugyanis Magyarország még nincs abban a helyzetben, hogy lehetővé tegye a munkáspártok szabad működését.

A rendőrség beismerő vallomások megtételét követően lezárta a nyomozást, majd 1925. októberében átszállították a gyanúsítottakat az ügyészségre, ahol a vád képviseletét Miskolczy Ágost kir. ügyész látta el. A bizonyítékok mérlegelését követően a vádhatóság a Csemegi-kódex 152. § (1) bekezdésében meghatározott lázadás bűntettének elkövetése miatt indítványozta a bíróságtól a felelősségre vonást. Ezzel párhuzamosan Strache Gusztáv főügyész a törvényszéki eljárás helyett a statáriális bíróság felállítását indítványozta az igazságügyi minisztertől, aki elfogadta az ügyészség kérelmét. A kivételes bírósági fórum összehívását feltehetően az a körülmény is befolyásolta, hogy az igazságszolgáltatáson rendkívül nagy volt a politikai nyomás, ugyanis a társadalom a KMP tagjainak példás felelősségre vonását várta el.

Ezen politikai körülményeket felismerve a Rákosi-ügyben szereplő védőügyvédek együttesen egy óvást nyújtottak be a Budapesti Királyi Ügyészség elnökének. Érvelésük nagy része annak bizonyítására irányult, hogy a rögtönítélő bíróság összehívásának és ítélethozatalának nincs megfelelő jogalapja, így az törvényesen nem hívható össze. Ennek alátámasztásként kiemelték a háború esetére szóló 1912. évi LXIII. törvény 1-12. §-át, mely szerint e fórum kivételes hatalmat gyakorol, ezért az kizárólag háborús időkben, illetve a háborút megelőző katonai felkészülés időszaka alatt működhet jogszerűen. Tehát ezen helyzet megszűnésével a bíróság hatásköre nem tartható fenn, valamint az ez idő alatt megalkotott rendelkezéseket is hatályon kívül kell helyezni. Az igazságügyi miniszter azonban a jogszabállyal szembehelyezkedve, a statáriális eljárás szabályait tartalmazó 9550/1915. I. M. E. sz. rendelet alapján állította fel ezt az igazságszolgáltatási szervet, holott azt az első világháború végeztével az akkor hivatalban lévő kormánynak hatályon kívül kellett volna helyeznie. Ezzel a meglátással kapcsolatban azonban fontos megemlíteni a háború esetére szóló kivételes hatalom meghosszabbításáról szóló 1920. évi VI. törvényt, valamint az 1922/1923. költségvetési év első hat hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1922. évi XVII. törvény 6. § (1) és (2) bekezdését, amelyek az első világháború lezárását követően lehetővé tették a minisztertanács számára a kivételes hatalom meghosszabbítását, és az azt szabályozó jogszabályok alkalmazását, így az ügyvédi érvelés a kivételes hatalommal összefüggésben nem tekinthető helyesnek.

A védelem a statárium elkerülése érdekében politikai indokként emelte ki azt a körülményt, hogy Magyarország külföldi megítélését jelentősen rontaná a büntetőeljárás e formája, hiszen a konszolidáció időszakában nem érvényesül olyan különleges jogrend, ami indokolná a halálos ítélet kiszabását politikai bűncselekmények elkövetése esetén. Kiemelték továbbá: a bíróság megfelelő működésének jogi előfeltétele a statárium kihirdetése a társadalom irányába annak érdekében, hogy kialakíthassák a normakövető magatartást. Ez utóbbi azonban nem történt meg. Az ügyvédek ezen megállapítása sem helytálló, ugyanis a korábbiakban már említett 135/1924. sz. I. M. E rendelet lehetővé tette a rögtönítélő bíróság eljárását. Mindezek alapján kérték az ügy rendes bíróság elé utalását, és az iratok vizsgálóbírónak történő kiadását.

A főügyész végül nem fogadta el az ügyvédek indítványát, így 1925. november 14-én megkezdődött a statáriális eljárás a Rákosi-ügyben a Markó utca 27. szám alatt található esküdtszéki teremben. A tárgyalás azonban nem hozta meg a vádhatóság által remélt eredményt, mert a bírák hatáskörük hiányára hivatkozva végül megszüntették az eljárást, és annak további folytatását rendes bíróságra utalták át, amely ez esetben a budapesti kir. törvényszék volt. A megszüntető végzés indokolása szerint a rögtönítélő bíróság azért nem hozott ítéletet, mert a történeti tényállásban nem valósult meg az erőszak, mint elkövetési mód, tehát az elkövetett cselekmény nem volt tényállásszerű, így az nem merítette ki a lázadás bűncselekményét. Megállapítható: ezzel a végzéssel a statáriális fórum végül megkímélte a volt népbiztost egy esetleges halálos ítélet végrehajtásától, amit elmarasztaló ítélet esetén a 9550/1915. I. M. E. sz. rendelet 38. § (3) bekezdése alapján kötelező lett volna végrehajtani.

A rendes törvényszéki eljárásra 1926 július 12-e és augusztus 4-e között került sor, amelynek eredményeképpen Rákosi Mátyást az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló 1921. évi III. törvény 1-2. §-a szerinti államfelforgatás alap-és minősített esete miatt nyolc és fél év fegyházbüntetésre ítélték. A bíróság a KMP többi tagjával szemben is ezen törvényi tényállás alapján állapították meg a büntetőjogi felelősséget. A bolsevikok illegális tevékenységének teret adó Vági Istvánt pedig a Csemegi-kódex 172. § (2) bekezdésében szabályozott osztály ellenes izgatás vétsége miatt találták bűnösnek.

Drócsa Izabella

Kép forrása: © AP Photo/ B.I. Sanders