A Monarchia Vezérkarának utolsó főnöke Arz Artur tábornok volt 1917–1918 között. A császári és királyi vezérezredes életpályájáról szóló doktori disszertációm benyújtása (2013), majd annak kiadása (2019) óta számos olyan forrás akadt kezembe, amelyeket korábban nem ismertem. Ezek közül most két cikket mutatok be, amelyek a zsidó Egyenlőség hasábjain jelentek meg a tábornokról 1933 és 1934 folyamán.

Az első cikk egy tudósítás, amely az Egyenlőség címlapján jelent meg. Hitler hatalomra jutása előtt néhány nappal, 1933. január 22-én Arz a pesti izraelita hitközség vendége volt, és látogatásakor tisztelgett a világháborúban elesett zsidó hősök emléke előtt. A zsidó hősök emléktemplomában kijelentette, hogy „a zsidó hősök meg is érdemlik ezt a kegyeletet. Becsülettel harcoltak és életüket áldozták hűséggel hazájukért”. Ezt követően a tábornok Stern Samu társaságában megtekintette a zsidó múzeumot, ahol ismét elismerően szólt a hazai izraelitákról. „Csodálatos – mondotta Arz kísérőinek – mennyit üldözték és bántották a zsidóságot évszázadokon át. És mégis megmaradt és megállja a helyét”.

Szűk másfél évvel később a tábornokot 1934 májusában Kornitzer Béla újságíró kereste fel belvárosi szállodájában. Arz ugyanis minden hónapban néhány napot Budapesten töltött, mivel magyarországi nyugdíjának folyósításának ez feltétele volt – állandó lakás hiányában ekkor különböző hotelekben lakott. Kornitzer is feljegyezte azt a körülményt, amely számos más forrásban olvasható, miszerint Arz inkább hasonlított egy hivatalnokra vagy bankárra semmint egy tábornokra. Mi több, miután ezt meg is említette a nyugállományú vezérezredesnek, Arz a következőket mondta: „Jólesik, ha nem a katonát látja bennem, hanem a civilt, szürke polgárembert. Az az érzésem ugyanis hogy a civil emberből több jóságot néznek ki, mint a katonából, pedig a csukaszürke zubbony alatt ugyancsak meleg szív dobog.” Kornitzer ezután in medias res a tárgyra tért és arról faggatta Arzot, hogy „a felekezeti gyűlöletet kormányprogrammá tévő politika miért éppen egy legendáshírű nagy katonának, Tannenberg győzőjének [Hindenburg] elnöksége alatt tudott gyökeret verni?” A vezérezredes erre a németországi antiszemitizmussal kapcsolatban kijelentette, hogy Hindenburgot filoszemitának tartja, ugyanakkor elismerte, hogy képtelen volt gátat szabni a német zsidóellenességnek. Az újságíró kérdésére elmondta azt is, hogy „a zsidókat magasabb intelligenciájuk és leleményességük miatt irigylik”, majd Vázsonyi Vilmos példáját hozta elő a világháború végéről, akit IV. Károly igazságügyi miniszterré nevezett ki, mégis „udvari körök” hevesen támadták származása miatt.

Kornitzer rákérdezett arra is, hogy Arz miképp vélekedik a Monarchia zsidó katonái I. világháborús teljesítményéről, amire a tábornok ezt válaszolta: „Magatartásukról, kitartásukról nem hallottam panaszt. Kötelességüket teljesítették.” Sőt mi több az újságíró távozásakor Arz azt is kijelentette, hogy „a szeretetnek győzedelmeskednie kell”.

Az Arz Arturról szóló ezen tudósítások összecsengenek a tábornokról kialakult képpel, egyben a vezérezredes mély humanizmusáról is tanúskodnak – mégpedig arról a tulajdonságáról, amelynek leginkább köszönhette, hogy Károly császár és király (egyben a Monarchia haderejének főparancsnoka) a dualista állam Vezérkarának főnökévé nevezte ki 1917 elején.

 

Források: 1) Sz. n.: Arz vezérezredes a zsidó hősök templomában és a zsidó múzeumban. Egyenlőség, 1933. február 28. 1. 2) Kornitzer Béla: A Monarchia utolsó vezérkari főnökénél. Arz báró vezérezredes érdekes nyilatkozata a zsidó katonákról, a horogkeresztről és az antiszemitizmusról. Egyenlőség, 1934. május 19. 6.

 

Ligeti Dávid

Kép forrása:gmic.co.uk