Kaiserwerth ma Düsseldorf egyik történelmi városrésze, melynek kórháza a Florence-Nightingale-Krankenhaus nevet viseli. Mi köze mindennek a frontszolgálathoz?

Theodor Fliedner (1880–1864), Kaiserwerth evangélikus lelkésze 1836. október 13-án alapította meg a Rajna és Vesztfália tartományok evangélikus egyesületét a keresztény betegápolásra elnevezésű karitatív szervezetet. Létrehozott egy kórházat és egy diakonissza anyaházat is, ahol a szervezet jótékony tevékenységét kifejthette. Fliender a katolikus irgalmasrendi nővérek példájából indult ki, akik a rend XVII. századi megalakulása óta foglalkoztak betegek gondozásával. A lelkész átvette ennek szellemiségét, ám a hangsúlyt inkább a „testi”, mintsem a lelki beteggondozásra fektette. A nővéreket heti egy órában orvos oktatta, és a betegápolást a rendbe került polgárleányok számára missziós szolgálatként írta elő. Fliedner ezzel kiépítette az evangélikus egyház első nagyobb betegápolási szervezetét, amely aztán a XIX. század második felében Németországon kívül az Amerikai Egyesült Államokban is rendelkezett diakonissza anyaházakkal.

A brit Florence Nightingale (1820–1910) tehetős bankárcsaládba született, ezért kivételes oktatásban részesülhetett. Szerteágazó műveltségre tett szert, franciául, németül, olaszul, görögül beszélt, s kiválóan ismerte a latin nyelvet. A korban rendhagyó módon nőként betekintést nyert a filozófiába, a matematikába és a történettudományba. Megszállott vallásossága, szociális érzékenysége fordította figyelmét a betegápolás felé. Miután hét év után 1849-ben felbontotta jegyességét, mondván, igazi elhivatottságot a betegápolás iránt érez, s emiatt szülei európai utazásra küldték, nem sejtették, hogy ezzel nemhogy nem térítik el leányukat céljától, hanem végérvényesen megerősítik elhatározását. Florence ugyanis a divatos német és francia fürdőhelyek látogatása és a városnézések helyett inkább a kórházakat és a karitatív egyházi szervezeteket kereste fel. Így jutott el többek között Kaiserwerthbe is és került kapcsolatba a diakonisszákkal 1850-ben, ahol életre szóló tapasztalatokat szerzett és meghatározó szemléletmódot sajátított el. Természetesen nem véletlenül került kapcsolatba a betegápoló szervezetekkel útja során. „Hóbortja” már korábban, 1844-ben elkezdődött, amikor szülei tiltása ellenére titokban részt vett egy nővérképző tanfolyamon a salisbury-i gondozóházban, s ettől kezdve gyakran segédkezett betegek gondozásában. Iidejének jelentős részét különböző kórházak látogatásával töltve.

Makacs kitartása, társadalmi pozíciója, sziporkázó szelleme, kiváló szervezőkészsége és nem utolsó sorban kivételes kapcsolatrendszere hamarosan ismertté és elismertté tette a fiatal nőt London-szerte nemcsak karitatív, hanem politikai körökben is. Ezért amikor 1853. október 16-án az Oszmán Birodalom hadat üzent Oroszországnak, megkezdődtek a hadműveletek, és a londoni Times magazin feltűnést keltő tudósításokban számolt be a sebesült katonák ellátatlanságáról, Sidney Herpert (1810–1861) brit hadügyminiszter úgy döntött, Florence Nightingale-t bízza meg azzal, hogy a brit hadseregnél megszervezze az egészségügyi gondozást a fronton.

Ily módon tehát Nightingale volt az első, aki kormánya megbízásából a sebesült katonák ellátására ápolónői frontszolgálatot szervezett. 1854. október 21-én 38 önkéntes ápolónővérrel érkezett a törökországi Szkutariba, hogy a krími háború sebesültjeit gondozza. Három hét alatt Üsküdarban felállított egy ideiglenes hadikórházat, amely november 4-én kezdte meg működését, s ahová a sebesült katonákat szállították. Később még több ápolónő követte, a háború végére mintegy 125 fős személyzet állt rendelkezésére. Dolgukat nehezítette az ellátási nehézségeken kívül, hogy kitört a kolerajárvány is.

Üsküdari tevékenysége, ami a gyógyításon kívül a köztisztaság és a higiénia szigorú betartását, az élelmezés és a gyógyszerellátás színvonalának emelését célozta, néhány hónap leforgása alatt meghozta az eredményt: az általa felügyelt kórházba került sebesültek korábban 42%-ra rúgó halálozási arányszáma 2,2%-ra csökkent.

Az ápolónők között szigorú fegyelmet tartott, éjszakánként lámpással járt szemlézni a kórház folyosóin, hogy a katonák és az ápolónők közti érintkezést megakadályozza: ez a kép ragadta meg a brit közvélemény figyelmét, miután az Illustrated London News ábrázolást közölt róla Lámpás hölgy (The Lady with the lamp) címmel. A ragadványnév haláláig rajta maradt. Végigjárta a frontkórházakat, s miután ő is elkapta a kolerát, nem sokon múlott, hogy túlélte a betegséget.

Nightingale az újságcikk miatt élénk feltűnést keltett hazájában, tevékenységének valódi jelentőségére azonban többek között Viktória királynő is felfigyelt. Miután szolgálata 1856 júliusában ért véget Üsküdarban, s visszatért hazájába, a királynő egyik bizalmas barátja lett. Ennek a barátságnak volt köszönhető, valamint Nightingale tudományos munkásságának (eredményeinek szemléltetésére feltalálta az úgynevezett poláris diagramot, mellyel az egyes változtatásokról vezetett feljegyzéseit látványos módon tudta összevetni a halálesetek számának változásaival, kimutatva a kapcsolatot az ápolás sikeressége és a higiéniai állapotok között), hogy a brit hadügyminisztériumnak a hadsereg egészségügyi helyzetével foglalkozó osztálya a Nightingale által írt jelentések és ajánlások alapján 1859-ben megszervezte a Katonai Orvosi Iskolát is.

A korát megelőző szemléletű Nightingale elsősorban a nővér- és bábaképzésben, a katonai egészségügyben, s nem utolsó sorban katonai tábori kórházi reformjai miatt váltott ki csodálatot és tiszteletet hazájában, melynek köszönhetően 1907-ben első nőként nyerte el az angol Becsületrendet.

Ennek a legendás tiszteletnek az eredményeképp vette fel a düsseldorfi kórház Florence Nightingale nevét 1975-ben.

 

Kincses Katalin Mária

Kép forrása: Fundación Marillac