A második világháború ‒ pontosabban „a II. Nagy Honvédő Háború” bolsevik hódító szakasza révén ‒ hazánk szovjet megszállás alá került. A kommunista befolyás ellenére 1946. február 1-jén „kikiáltatott” Magyar Köztársaságban még valamennyire érvényesült a szólás szabadsága, ezért a nyolc évvel korábbi Eucharisztikus Kongresszus emlékéről egyaránt jelentek meg pozitív és negatív vélemények. Hangsúlyosan igaz volt mindez a kongresszus 10. évfordulójára, amelyek jól mutatták  a II. Magyar Népköztársaság oktrojálásáig (1949. augusztus 20.) terjedő időszak fontosabb tendenciáit.

A 10. évfordulón éles üzenetváltásokra került sor. A baloldali orgánumok elsődlegesen Eugenio Pacelli bíboros szerepét emelték ki, hiszen az 1939-ben XII. Piuszként pápai trónra emelt főpap kérlelhetetlen antikommunista politikát folytatott és a tíz évvel korábbi kongresszuson élesen kritizálta a bolsevizmust.

Az évforduló kapcsán a Szabad Nép „idézte fel” a kongresszus megítélésének PC-üzenetét: „Az Imrédy kormányzása […] légkörében lezajlott Eucharisztikus Kongresszus 10. évfordulóját páter Badalik Bertalan, a katolikus rádióközvetítések főcenzora és szellemi vezére így ünnepli: »Ez táplálta azt az ifjúságot, amelyet a külföldiek joggal megirigyeltek tőlünk és amelynek közös szentáldozása a jövőnek biztató zálogaként tűnt fel az Eucharisztikus Kongresszuson. Mintha az Úristen a kongresszus által akarta volna őket az eljövendő hősies áldozatra előkészíteni. Az Eucharisztikus Kongresszus visszhangja az a hitélet, amely a háború alatt hősiességre ragadta híveinket«. Idáig merészkedett Badalik páter. [...] A szerencsétlen, félrevezetett, a Kalot aktív közreműködésével vágóhídra nevelt leventeifjúságot »irigyelte« volna meg tőlünk a külföld? Az akkor feltűnt »zöldinges« suhancok, meg csodaszarvasos turulisták voltak a »jövendő biztató zálogai«? A Horthyék háborúja, a voronyezsi tömegsír, egy becsapott nemzet szörnyű bukása »hősies áldozat« volt?”

A kritikus hangok mellett ugyanakkor még lehetőség nyílt a kongresszus pozitív üzenetének tolmácsolása is ‒ ennek fóruma a katolikus sajtó volt. A visszaemlékezések mellett Mindszenty József esztergomi érsek szentbeszéde váltott ki nagyobb érdeklődést. A hercegprímás összegezte a korábbi évek veszteségeit, különösen a második világháború okozta károkat. Kijelentette: „Sok minden a múlté: az az egyházüldöző, a vérgőzös hitlerizmus is, amely ferde és gyűlölködő lélekkel elakasztotta a korábban, és későbben példaadó német katolicizmus ideáramlását. Ennek a rémuralomnak a képviselői is az Írás szavai szerint elmentek helyükre. Milliók vérét, könnyét csorgatták 10 éven át a kongresszusi címer kelyhébe. A kehely kiszélesedett, amint a könny és a vér folyama is megáradt.” Mindszenty továbbá utalt az 1947‒48. évi Mária évre is, így összekötötte 1938 hagyományát az általa életre hívott kezdeményezéssel. A beszámolók kiemelték, hogy Mindszenty szavait többször kísérte taps és éljenzés.

1948-ban lehetőség nyílt arra is, hogy XII. Piusz mondatait is tolmácsolják, amelyeket a jubileum alkalmából fogalmazott meg: „Már akkor megcsodáltuk a magyar nép ragyogó lelki tulajdonságait: a hitbeli buzgóságot, az emberszeretetet, az erőt, az egyetértést és az állhatatosságot. Nagy örömmel láttuk, mennyire ragaszkodtok első királyotok és védszentetek: Szent István király dicsőséges alkotásaihoz és példájához. Nem sokkal az örömet, békét sugárzó eucharisztikus kongresszusotok után megpróbáltatások és bajok következtek, a háború gyötrelmes évei, amiről mindenki tud és amelyek miatt veletek együtt annál mélyebb a fájdalmunk, mert a nálatok tett látogatás következtében még mindig nagyobb szeretetet érzünk irántatok. Mennyi súlyos csapás érte a szeretett Magyarországot! Hazátoknak hány fia esett el a háborúban, hányan sebesültek meg és kerültek fogságba, mekkora romhalmazok, még ennek a gyönyörű városnak jelentős része és maga a királyi palota, ahol vendégül láttatok, összeomlóit a háborús pusztítások következtében.”

Beszéde végén a pápa „felhívta a magyar hívek figyelmét arra, hogy hitben és jócselekedetben bővelkedve készítsék elő maguk és gyermekeik számára a béke korszakát. A pápa befejezésül apostoli áldását adta a magyar papságra és a keresztény hívekre, majd szózatát magyar nyelven az alábbi szavaikkal fejezte be: Drága jó magyar gyermekeim, tartsatok ki rendületlenül az eucharisztikus Jézus és a Magyarok Nagyasszonyának szeretetében. Dicsértessék az Úr Jézus!”

Mi már tudjuk, hogy mindez nem valósulhatott meg, sőt pont az elvallástalanodás korszaka következett el. Az évforduló után néhány nappal 1948. június 16-én államosították az egyházi iskolákat, ezzel a papíron még plurális politikai közösséget jelentő köztársaság radikális módon gyorsította fel az állam és az egyház szétválasztását, utóbbi teljes szétverésének módján keresztül. A folyamat végét 1951-ben a Regnum Marianum templom porig rombolása jelentette.

 

Ligeti Dávid

Kép: Denver Catholic