1886 késő nyarán az akkor 26 éves Samuel Fischer megalapította saját kiadóját S. Fischer Verlag néven. A napjainkban világszerte ismert német irodalmi kiadó – amely kezdetben vasúti menetrendet is megjelentetett – első „szakmai” kiadványa Henrik Ibsen Rosmersholm című darabja volt 1887. január végén.

A kiadói palettán már a kezdettől szerepelt az európai irodalom is, például Dosztojevszkij és Zola művei, de Fischer egyértelműen a kortárs német irodalom közvetítésének programját vállalta föl, és főleg a német naturalizmus fórumává vált. Ily módon vált Gerhart Hauptmann drámaíró első műveivel 1890-ben Fischer-szerzővé, s ugyanebben az évben jelent meg először a Freie Bühne für moderne Leben magazin is a kiadónál, ami köztudottan a máig közkedvelt német irodalmi folyóirat, a Neue (Deutsche) Rundschau előfutára volt. Samuel Fischer lépésről lépésre valósította meg progresszív elképzelését, ami a kortárs német és európai szerzők műveinek összkiadása volt. Ily módon még szintén 1890-ben az Ibsen-drámákkal kezdte a sort három kötetben.

Világirodalmi jelentőségét a kezdetektől anyagilag is dinamikusan gyarapodó kiadó 1898-ban alapozta meg, amikor egy akkor még csak 21 éves, ismeretlen fiatalember elküldte hozzá első kisregényét. A fiatal író Thomas Mann volt, a kisregény címe: Friedmann úr, a törpe, és az írás előbb a Rundschau májusi számában jelent meg, majd három hét múlva öt másik novellával önálló kötetben. „Tizenegy éves voltam, amikor megalapította kiadóját Berlinben. Tíz évvel később minden fiatalember álma volt, hogy könyve legyen S. Fischernél, így az enyém is” – írja Thomas Mann, visszatekintve erre az időszakra.

Thomas Mann és a kiadó sorsa néhány hónap múlva örökre egybeforrott, amikor 1100 oldalon, kétkötetes változatban kikerült a sajtó alól a Buddenbrook ház, mellyel aztán az áttörést, azaz a világhírnevet a szerzőnek és a kiadónak egyaránt a regény egykötetes kiadása hozta el 1903-ban. Ez a Nobel-díjas könyv a mai napig a Fischer Verlag első számú könyvsikere, mondhatni „védjegye”. A világhírt és a hatalmas vagyongyarapodást Samuel Fischer ugyancsak Thomas Mann-nak köszönhette, előbb a Varázshegy 1924-es megjelenésével, melynek első példányai két hét alatt elfogytak, s az angol után futótűzként terjedtek el különböző fordításai – magyarul nagyon korán, 1925-ben jelent meg Turóczy József és Révai József fordításában a Genius könyvkiadónál –, majd az 1929-es kiadás 700 000 példányának két hónap alatt lezajlott eladásával.

Samuel Fischer 1934. október 15-én bekövetkezett halála előtt még megélhette, hogy a Hitler hatalomra jutása után fokozatosan ellehetetlenülő kiadóvállalatot Svájcba telepítse át, követve népszerű szerzőit (Thomas Mannt, Hofmannsthalt, Zuckmayert, Wassermannt, Döblint) az emigrációba, mellyel a kiadóvállalat életében azonban már új periódus kezdődött.

 Samuel Fischerről – mint német kiadóról – a irodalomtörténet összes lexikonja megemlékezik, azonban még idehaza is kevesen tudják, hogy magyarországi gyökerei voltak. 1859-ben született Liptószentmiklóson (Liptovský Mikuláš), szülei, a zsidó Carl Fischer kiskereskedő (1826–1879) és feleségének, Mina Fischer (1822–?) harmadik gyermekeként. Gyermekkorát Magyarországon élte le, majd 15 évesen apja Bécsbe küldte, ahol könyvkereskedő-segédnek állt be. Elemi könyvkereskedelmi-gazdasági, kiadói ismereteket szerzett, s újságírással is próbálkozott. 1880-ban költözött Berlinbe. Itt előbb asszisztensként dolgozott Hugo Steinitz központi könyvesboltjában, majd 1883 szeptemberében lett társ a Hugo Steinitz & Co. Friedrichstrasse-i könyvkiadásában. 1886-ban megalapította az S. Fischer Verlag-ot.

A szakirodalom származásának, szülőhelyének megemlítésén kívül gyakorlatilag semmit nem ír Samuel Fischer magyarországi gyökereiről, s Bécsbe kerülését úgy állítja be, hogy a család megélhetési problémái kergették őt oda. Ily módon a Bécsben tanulás egyfajta kiadótörténeti legendává vált: a nincstelen fiatalember szerencsét próbált. Ha megvizsgáljuk a korabeli liptószentmiklósi izraelita közösséget, az 1850 utáni szellemi közeget, valamint tisztában vagyunk a korabeli oktatási-képzési szisztémával, amely a szakmát tanulni vágyók számára ekkorra már sok generáción át gyökeret vert és adott volt, választ kaphatunk a következő kérdésekre: valóban a szegénység űzte az osztrák fővárosba? Hogyan tudott a fiatalember kamaszévei végén, felnőttévei elején számára idegen környezetben érvényesülni? Hogyan sikerült mestersége elsajátítása után szinte azonnal saját kiadót alapítani? Milyen alapokat szerzett, melyekkel igazán sikeressé vált még 30 éves kora előtt?

Liptószentmiklóson 1720-tól datálható a zsidók megtelepedése, amikor több, a morvaországi Holeschau (Holešov) városából származó család kapott engedélyt a Liptó megyei mezőváros földesurától, Pongrácz Sámueltől. A helyi zsidó hitközség hivatalosan 1730-ban alakult meg. A közösség családjai II. József idejére gyakorlatilag zsidó-magyar identitásúvá váltak.

A liptószentmiklósi zsidó hitközségnek 1845-től működött elemi iskolája, 1860-tól tizenöt éven át pedig úgynevezett alreáliskolája is. Ide járt többek között Bacher Vilmos (1850–1913), a budapesti Rabbiképző második igazgatója, Baneth Eduárd (1855–1929), aki a berlini Lehranstalt für Wissenschaft des Judentums híres, generációkat felnevelő Talmud-tanára lett; Diner-Dénes József (1857–1937) művészettörténész, publicista, politikus, a Károlyi- és a Berinkey-kormány külügyi államtitkára, Goldstein Sámuel (1852–1935), az első zsidó ügyvéd Magyarországon és nem utolsó sorban Fischer Sámuel, a világszerte ismert S. Fischer Verlag könyvkiadó alapítója.

Ennek alapján válik nyilvánvalóvá, hogy egy olyan szellemi közegből származott Fischer is, ami mögött nagyon szoros, a családi kapcsolatokra épülő szellemi, kulturális háttér volt, valamint egy mindezt lehetővé tevő szociális-gazdasági hálózat működött. A felsorolt tanulótársak liptószentmiklósi iskolai összetartása évtizedekre meghatározta sorsukat, s eldöntötte az osztrák és a német orientációt is. Mindemellett ez a közösség is csak azt a több évszázada meghonosodott, és egész Európát átszövő tanulási mintát alkalmazta, melynek gyökere egy-egy mesterség elsajátításában a volt céhes legényvándorlás volt.

Samuel Fischer szakmát tanulni ment Bécsbe, majd Berlinbe. Éppen abban az időszakban tette ezt, amikor – ne feledjük – a képzési rendszer legényvándorlásban gyökerező, polgáriasodó intézménye (kötelező volt a mesterséget szülőhelytől távol, idegen országokban, több helyen megfordulva elsajátítani) a szakképzés alapvető eleme volt Közép-Európában. Ez a fajta tanulás komoly anyagi befektetést követelt a családtól, amit ha nem voltak képesek vállalni, a közösség tette meg helyettük. A fiatalokat nem az ismeretlenbe küldték: időben sok generáción és térben olykor több száz kilométer távolságon átívelő kapcsolatrendszer kellett ennek a rendszernek a működtetéséhez. Mindemellett szintén évszázadokon át megnyilvánuló jelenség volt az is, hogy a magyarországi területekről származó németajkú ifjak elsődleges tanulási célpontja Bécs volt.

Ily módon tejes képtelenség a romantikus legenda, miszerint Samuel Fischert a szegénység űzte volna Bécsbe. Egy olyan szoros etnikai, vallási, kulturális, társadalmi közeg tagjaként kezdte cseppet sem rendhagyónak mondható pályafutását, ami számtalan kortársánál is magától értetődő volt: egészen egyszerűen a korabeli bevett, és hangsúlyozzuk, kiépített utat járta egészen addig, amíg önálló egzisztenciát nem teremtett. Ezt a hagyományos utat folytatta még akkor is, amikor saját lábra állt, hiszen az efféle peregrinációt követően, a mesterség elsajátítása után, a külföldön megszerzett kapcsolatrendszernek köszönhetően tudott valaki idehaza vagy bármelyik más, a képzés során megismert országban önálló egzisztenciát teremteni. Ezért nem okozott számára gondot a berlini érvényesülés. Ezért tudott előbb társtulajdonossá válni, majd önálló kiadót alapítani. S nem utolsó sorban, szerzett ismeretei, kiépített kapcsolatai, nyitottsága tették képessé arra, hogy Európa máig egyik leghíresebb és legsikeresebb könyvkiadóját létrehozza és ismertté tegye.

Kincses Katalin Mária