Egy elfelejtett-elhallgatott epizódja a magyar történelemnek Vidovics Ferenc Somogy megyei főispánnak és nemzetgyűlési képviselőnek, a kisgazda párt főtitkárhelyettesének eltávolítása a második világháborút követően a magyar politikai életből.

Vidovics 1900-ban, Balatonendréden született egy pár holdnyi földdel rendelkező családban. Összesen hatan voltak testvérek, így iskolai tanulmányai mellett nevelőként volt kénytelen dolgozni, hogy megélhetését finanszírozza. Több külföldi egyetemnek is a hallgatója volt, majd hazatérve a két világháború között belépett a kisgazda pártba és több lapnak is a szerkesztője lett. A háború alatt két cégnél vezető pozíciót töltött be, a világégést követően vett aktívabban részt a politikai életben. A háborúban ellenállóként tevékenykedett, ennek során súlyos sérülést szenvedett, amikor áthajtottak egy autóval a lábán. Ugyanakkor több izraelita honfitársát is bujtatta, és a német megszállás során Bajcsy-Zsilinszky Endrének is felajánlotta, hogy elrejti a várható megtorlások elől, ő azonban nem élt ezzel a lehetőséggel.

A szovjet megszállást követően az elsők között távolították el a kisgazda frakcióból, párttársai asszisztálásával. Mentelmi jogának felfüggesztését követően koholt vádakkal 1946-ban és 1947-ben két népbírósági perben is elítélték. 1948-ban, amikor szűkebb hazájába, Kaposvárra szállították, hogy tanúként hallgassák ki, sikerült megszöknie. Ezt követően heteken keresztül bujkált, majd Kis-Velencén elfogták az ÁVO emberei. Szökése kapóra jött a berendezkedő kommunistáknak, akik ezt követően – mivel elfogásakor a „kor szokásaihoz híven” fegyvert is találtak nála – rögtönítélő bíróság elé állították, ahol további 15 esztendei büntetéssel sújtották. Így ekkor már közel 23 évi börtön volt az összbüntetése. A következő perének „csak” huszonegyedik rendű vádlottja volt, ebben az említett szökésért és összeesküvésért ítélték el.

Az ügy elsőrendű vádlottja Tóth Árpád volt, aki 1945-ben az FKGP székháza gondnokaként dolgozott. A koncepciót a korabeli összeesküvési perek mintájára építették fel. Az alapötlet a két világháború között megszervezett, majd 1946-ban újjáalakított Gaál Gaszton Gárda volt, amelyet elsősorban a párt rendezvényeinek a biztosítására hoztak létre. Igaz, hogy párthadsereggel az MKP és az SZDP is rendelkezett a második világháborút követően, a szovjetek azonban a kisgazda formációnak nem örültek, ezért azt a párt kénytelen volt azonnal feloszlatni. Az ügynek csak 1948-ban lett következménye, hiszen a koncepció szerint ezzel a kisgazdák célja a hatalom erőszakos átvétele volt. A szervezkedőket egy hetes bizottság irányította – akárcsak a Magyar Testvéri Közösség perében –, amely később kilencessé bővült. Vidovics lett volna a miniszterelnök, vagy a belügyminiszter, a Svájcba emigrált Nagy Ferenc egykori miniszterelnök a külügyminiszter, míg Vasvári István pénzügy-, Prfeiffer Zoltán igazságügy-, B Szabó István földművelésügyi-, Parragi György tájékoztatási, Peyer Károly pedig iparügyi miniszter. Tóth Árpád az államvédelmet vezette volna. Az új pártjuk a Magyar Függetlenségi Mozgalom (a sajtóban Új Barázda Pártról írtak) nevet vette volna fel, elnökének Vidovicsot tették volna meg. Volt az ügynek rendőri, katonai és ifjúsági vonala is.

Végül a rettegett Hóhértörvény alapján a „demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésért” Tóth Árpádot hét évi fegyházra ítélték, és további hat személyt is elmarasztaltak ugyanezzel a váddal. Feljelentési kötelezettség elmulasztásáért Vidovics Ferenc egy évet kapott, rajta kívül még öt személyt ítéltek el. Fogolyszöktetésért hét fő kapott büntetést, a többieket bizonyítékok hiányában felmentették, Tóthot és Vidovicsot a hűtlenség vádja alól is mentesítették. Így az ekkor 48 éves Vidovics Ferenc büntetése összesen 24 évre és 8 hónapra szaporodott.

Az egykori somogyi főispán a forradalom előtt szabadult, majd Somogyban részt vett a forradalmi eseményekben. Több helyen beszédet mondott, majd 1956. november 3-án pártja főtitkárhelyettesévé választották. A következő napon többedmagával elfoglalta a balatonszabadi rádióerősítő-állomást, ahol segélykérő üzeneteket olvastak be. 1957 elejéig bujkált, majd külföldre szökött, ahol részt vett az emigráció életében. Az Elnöki Tanács a forradalmat követően kegyelemben részesítette, de amikor kiderült, hogy eltávozott az országból, visszavonta azt. Utolsó éveit betegen töltötte, majd 1976-ban, New Yorkban hunyt el. 

Kiss Dávid

Kép forrása: MTI