A 60-as évek elejére a szuperhatalmak már megfelelő számú atomarzenállal rendelkeztek ahhoz, hogy komoly veszteségeket tudjanak okozni egymásnak. Bár ekkor még a rakéták nem voltak olyan dominánsak, mint a későbbiekben, de a repülőgéppel eljutatható atomeszközök száma igencsak jelentős volt. Az évtized elején ráadásul több konfliktus is borzolta a kedélyeket. Ilyen volt például a berlini fal felépítése, más néven a második berlini válság. A harmadik világháborús félelmeket ugyancsak fokozták az Amerikai Egyesült Államokhoz közel eső kubai események, így az előző évtized végi kommunista hatalomátvétel, majd a szovjet rakétatelepítéssel kapcsolatos lépések. Mindezek mellett a szovjetek „Cár” bombájának a kísérleti felrobbantása is elborzasztotta a korabelieket.

Ebben a légkörben Magyarországon is attól tartottak, hogy nemcsak a frontvonal, hanem az úgynevezett hátország is hadszíntérré válik, ahol nagy erejű támadó eszközökkel nagy területen jelentős pusztítást lehet véghezvinni. Ahogy fogalmaztak: „… az új világháború veszélye még nem múlt el és ezzel kapcsolatban (a kormány) intézkedéseket tesz hazánk védelmének megszilárdítása érdekében.” Úgy vélték, hogy a nukleáris fegyverek 70%-át stratégiai célpontokra (pl. utánpótlás zavarása, hadiipari vállalatok) fogják ledobni a háború első időszakában.

A légoltalom átszervezése

Ily körülmények közt került sor Magyarországon is a 60-as évek elején újfajta légoltalmi, azaz katasztrófaelhárítási elképzelések kidolgozására. Ebben nem csak a már ismertetett történések, hanem a második világháborús tapasztalatok is szerepet játszottak. Mindennek során a „légitámadás korszerű eszközeinek hatásaitól” a lakosságnak és a nemzeti vagyonnak a megvédése lett az elsődleges feladat. Ehhez az állampolgárok felkészítése is szükségessé vált, így oktatni tervezték őket az ellenséges légitámadás következményeivel kapcsolatban, hogy a károkat minimalizálni lehessen. A sebesültek ellátása is kiemelt szempont maradt. Ennek érdekében légoltalmi alakulatokat stb. terveztek felállítani, egészen a lakóháztömbökig bezárólag, az üzemekben pedig önvédelmi csoportokat. Az óvóhelyek további létesítését is lényegesnek tekintették, és a támadás utáni helyreállítás megszervezését is. A korábbi légoltalmat gyakorlatilag igyekeztek újjászervezni, katonai, államigazgatási és üzemi szervek felállításával. Országos parancsnoka a honvédelmi miniszter lett, országos törzsparancsnokot rendeltek alá, korábban a feladatok a BM-hez tartoztak.

Az új szervezet

A légoltalom államigazgatási szervei egyes minisztériumokban és a tanácsi végrehajtó bizottságoknál működtek. A megyei, fővárosi kerületi illetve járási szinten katonai légoltalmi törzsparancsnokságok alakultak, amelyek megyei hivatásos beosztottjait a honvédelmi miniszter nevezte ki. A tanácsi szervek ellenőrizték a területükön lévő üzemek légoltalmát. Megyei szinten úgynevezett szolgálatparancsnokságokat szerveztek: rendfenntartó, tűzvédelmi, szállító, híradó, riasztó-elsötétítő és helyreállító, egészségügyi, műszaki-mentő és óvóhely elhelyezési, állategészségügyi és növényvédelmi, élelmezési parancsnokságokat. Ebben a különböző megyei szervek vettek részt, többek között a rendőrség, a tűzoltóság, a tanács, az autóközlekedési vállalat, a posta. Komplexebb feladatokhoz komplexebb együttműködés vált szükségessé, egy „világvégére” időben fel kellett készülni, persze, amennyire lehetett. Hasonló szervezeteket nem csak megyei, hanem alsóbb szinten is felállítottak, itt már vegyvédelmi szolgálat is szerepelt a listán, amelyben a helyi KÖJÁL, mosodák, fürdők, köztisztasági vállalat is részt vett. Városi stb. szinten a tanácsi vb elnöke irányította a szervezetet, a mozgósítást, felkészítést, oktatást, riasztást, objektumépítést, kiürítési és szállítási terveket, készletezést neki kellett biztosítania. A nagyobb, úgynevezett sorolt üzemeknek külön parancsnoka volt, aki alá az üzemrészek irányítói tartoztak. A nem sorolt üzemek légoltalmáért azok vezetője volt a felelős. A légoltalmat a korábbiakhoz hasonlóan háztömbökig és házcsoportokig (kertes házi övezet) bezárólag megszervezték.

Feladatok

A feladatok vészhelyzetben a következők voltak/lettek volna. Mindenekelőtt időben fel kellett készülni bizonyos helyzetekre, ennek érdekében a lakosság tájékoztatását megszervezni, riadó- és kitelepítési-, továbbá betelepítési terveket kidolgozni, légoltalmi hadműveleti terveket elkészíteni. Az lakott területek csökkentett és teljes elsötétítését is meg kellett szervezni. A 60-as évektől az óvóhelyek építésére kisebb, míg a kitelepítésre nagyobb hangsúlyt fektettek. Éles helyzetben a rendfenntartó szolgálat a közrend biztosításban, a lakosság „mozgásának” koordinálásában vett volna részt, illetve a légitámadás következményeinek a felszámolásában. Utóbbiból a tűzrendvédelmi szolgálat is kivette volna a részét. Az egészségügyieknek nem csak a sérültek ellátására, hanem a járványhelyzet kialakulására is oda kellett volna figyelniük. Az óvóhely-elhelyezési szolgálat a megfelelő létesítmények kialakításában és üzemeltetésében, a betemetett óvóhelyekről történő mentésben vett volna részt, akárcsak a műszaki-mentő szolgálat, utóbbiak a helyreállításban és károk elhárításában, továbbá a közműhálózat szervezésében is szerepet kaptak. A kereskedelmi szolgálatnak nem csak a kibombázottak és a kárelhárítást végzők élelemmel való ellátása, hanem a raktárakban tárolt élelmiszerek ABV, azaz Atom, Biológiai és Vegyifegyver elleni védelme is lényeges volt. Ehhez kapcsolódott az állategészségügyi- és növényvédelmi szolgálat is, amely a szennyezett növények és állatok mentesítését, kényszervágását, megsemmisítését végezte.

A fenti tervekből, elképzelésekből látható, hogy a második világháború végétől az atomfegyverek, majd a rakétatechnológia elterjedésével egy teljesen új helyzet alakult ki. A katasztrófavédelem, vagy ahogy még ekkor nevezték, légoltalom átszervezése során a korábbiakhoz képest új szempontok is előtérbe kerültek. A szervezet átalakítása nem csak emiatt, hanem a forradalom következtében fellépő ideiglenes forráshiányok miatt is vált szükségessé.

Kiss Dávid

Kép: Fortepan / Lissák Tivadar