Techert Margit egyetemi tanár, a hellén újplatonizmus nemzetközileg is jegyzett kutatója 1900-ban született Budapesten, szerény körülmények között élő családban. Apja német, anyja morva származású volt, de magyarul beszéltek és gondolkodtak, így négy gyermeküket magyar szellemben nevelték. Miután az élelmes anya meggyőzte férjét arról, hogy vegye át a testvére kezelésében lévő fakereskedést, a család egyre tehetősebbé vált, ami lehetővé tette a gyermekek körültekintő nevelését. Margitot az Andrássy úti Magyar Királyi Állami Felsőbb Leányiskolába iratták be. Bár kamaszlány kora óta filozófiával szeretett volna foglalkozni, szülei javaslatára a budapesti Tanárképző Intézetben magyar–francia szakon végzett, majd a Tudományegyetem bölcsészkarán folytatta tanulmányait, ahol 1922-ben filozófiából letette a doktori szigorlatot.

A nők tanulási lehetőségei jelentősen kiszélesedtek azóta, hogy például az 1847-ben született Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő, nem hogy egyetemre nem iratkozhatott be Magyarországon, de még érettségi vizsgát sem tehetett. Az 1879-ben a zürichi egyetemen megszerzett doktori oklevelének itthoni elismertetésére hosszú és megalázó hercehurca után, mintegy 20 éves küzdelmet követően kerülhetett sor. Az 1895-ben megszületett uralkodói rendelet a magyar nők számára is lehetővé tette az egyetemi tanulmányok folytatását, legalábbis bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészeti területen. A teljes egyetemi egyenjogúsítás majd csak a világháborút követően, a kultuszminiszter 1918 decemberében megjelent rendelete nyomán valósult meg, a még meglévő, nőket sújtó egyetemi felvételi korlátozások eltörlésével. Szintén a változásról árulkodik, hogy egy nő által megszerezett doktori cím ténye az 1920-as évek elején már nem számított szenzációnak. Míg Hugonnai Vilma egyetemi tanulmányaihoz semmilyen támogatást nem kapott, Techert Margit esetében a családi háttér kimondottan támogató volt: a feltörekvő szülők számára nem volt kérdéses, hogy gyermekeiknek – annak érdekében, hogy sikerrel meg tudják állni majd a helyüket az életben – diplomát kell szerezniük, amihez minden segítséget meg is adtak nekik.

Techertnek külföldi tanulmányokra is lehetősége nyílott: 1925-ben a leuveni, majd egy évvel később a párizsi Sorbonne egyetemen folytatott kutatásokat. Egyetemi tanulmányait követően könyvtárosként, majd a Külügyi Társaság munkatársaként helyezkedett el, miközben a budapesti Erzsébet Nőiskola tanárképzőjének franciatanáraként is munkát vállalt. 1932-ben sikerrel habilitált, amelynek eredményeként a szegedi egyetemen görög filozófiából magántanári kinevezést kapott. Ez még akkor kifejezetten ritkaságnak számított, Techert volt ugyanis a harmadik magyar nő, aki ilyen képesítést szerzett. Kilenc évvel később, 1941-ben egyébként a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen is megkapta a lehetőséget, hogy magántanárként taníthasson.

Kutatási területe a késői antik filozófia története, hangsúlyosan a hellén újplatonizmus volt. Fordítóként is maradandót alkotott: Ő ültette át magyarra Plotinosz A szépről és jóról, Istenről és a hozzá vezető utakról című írásait. Fő művének az 1934-ben megjelent A hellén új platonizmus történetét tekintjük. Tudományszervezőként is aktívnak bizonyult, szervezetekben vállalt munkát, folyóiratokat szerkesztett, valamint széleskörű publikációs tevékenységet is folytatott. 1922-től folyamatosan jelentkezett filozófiatörténeti írásaival a szaklapok hasábjain, itthon és külföldön egyaránt.

Techert Margitot azonban nemcsak kiváló tudósként tartjuk számon, hanem amiatt is, hogy a korabeli női egyenjogúság egyik meghatározó előmozdítójaként tevékeny részt vállalt az értelmiségi nők érdekeinek védelmében. Ebben erősen közrejátszott az a tény, hogy doktorálását követően – ahogy visszaemlékezésében megfogalmazza – „erős antifeminista áramlat” vált érzékelhetővé a közéletben és az egyetemi világban egyaránt. 1925-ben nagy vitát váltott ki Kornis Gyula írása, amely a Tormay Cécile szerkesztette Napkeletben Nők az egyetemen címmel látott napvilágot. Ebben a filozófus, későbbi közoktatási államtitkár arról értekezett, hogy a nők nem valók, lelki alkatuknál fogva nem alkalmasak az értelmiségi pályára, helyüket ehelyett a betegápolásban, illetve a családban feleségként, anyaként kell megtalálniuk, amihez viszont nincs szükség diplomára. Kornis cikkére Techert felkérése nyomán Ritoók Emma az Egyetemet és Főiskolát Végzett Nők Egyesületének akkori elnöke írt választ. A szöveg megfogalmazásában, a szükséges adatok összegyűjtésében Techert is aktívan közreműködött. Később több éven keresztül ő töltötte be a kezdetben Ritoók által vezetett egyesület elnöki tisztét. Megalapította és szerkesztette az egyesület lapját, a Magyar Női Szemlét. Ez tekinthető a korszak egyik meghatározó női érdekképviseleti fórumának, amelynek ő volt a központi figurája. Több cikket is közzé tett a diplomás nők érdekeinek előmozdításáért. A diplomás nők helyzete Magyarországon című írásával például, amelyet 1938-ban a Magyar Szemle májusi számában jelentetett meg, a diplomát szerzett nők előtt megnyíló pályákat, elhelyezkedési lehetőségeket elemezte, rámutatva a nőket sújtó hátrányos megkülönböztetésre.

Techertnek a magánéletről, a szerelemről is határozott elképzelései voltak. 1925-ben házasságot kötött Fekete Bélával (önéletrajzában Géza névvel szerepelteti), egy idegi gyengeséggel küzdő, humán érdeklődésű jogásszal, akivel korábban ugyanazt az önképző kört látogatták. Visszaemlékezéséből kiderül, hogy tudatosan nem szerelemből ment férjhez, sokkal inkább olyan szövetségest, szellemi társat keresett magának, akinek az oldalán egyenrangú partnerként, teljes egészében a tudományos munkának szentelheti magát. Nyugodt háttérre vágyott, ami nem jelentette azt, hogy elvárta volna, hogy a férje tartsa el, ellenkezőleg.  Techert választottja egy ilyen kapcsolatra kimondottan alkalmasnak látszott, hiszen eredetileg nem is nagyon akart megnősülni, a „fair play frigy” jegyében pedig a házasságot – a filozófiatörténész naplója szerint – maga is csak „pajtási viszonyként” tudta elképzelni. A gyermekvállalás szándéka ebben a házassági konstellációban egyik fél részéről sem merült fel. Techert a házasságkötést követően egyetemi kutatás céljából férje nélkül több ízben is, hosszabb időre külföldre utazott.

Második férjével, Magyary Zoltánnal, a magyar közigazgatástudomány nemzetközileg is elismert kutatójával 1926-ben ismerkedett meg. A Vallás és Közoktatási Minisztérium franciaországi ösztöndíjat ajánlott fel a fiatal filozófusnőnek.  Magyary ekkor a Klebelsberg Kuno vezette minisztériumban dolgozott, a tudománypolitikai ügyosztály vezetőjeként. Ebben a minőségben hívta össze hivatalába azokat a tudósokat, akik ösztöndíjasként külföldi tanulmányútra készültek. Magyary ígéretesnek találhatta Techert tudományos tevékenységét, így annak Franciaországból történő hazatérte után állást ajánlott neki az egyetemi ügyosztályon, ami időközben szintén az ő irányítása alá került. A munkakapcsolatból hamarosan igazi vonzalom, majd szerelem szövődött. Úgy döntöttek, hogy hivatalosan is összekötik az életüket, ám ez számos akadályba ütközött. Magyary ugyan agglegény volt, ám nehéz természetű anyja határozottan ellenezte a házasságot: Techertet semmilyen szempontból nem találta fiához méltó „partinak”. A filozófusnő viszont férjnél volt, a válás pedig nagyon lassan haladt előre. Végül 1932 júniusában kelhettek egybe. Ezt követően Magyaryné több külföldi útjára, így az Egyesült Államokba és a Szovjetunióba is elkísérte férjét. Magyary értékelte és támogatta felesége tudományos, közéleti tevékenységét, ebből is arra következtethetünk, hogy Techert Margit ebben a házasságban végül szakmailag és érzelmileg is révbe ért. 

A sikeres tudósházaspár élete tragikus körülmények között ért véget. A német megszállást követően Tatára menekültek. Szálasi hatalomátvétele után el akarták hagyni az országot, de a határról visszafordultak. Végül a Tata közelében található Héregen bújtak meg többedmagukkal egy erdészházban. Magyary Zoltán Molnár Kálmán héregi plébánoshoz írt búcsúlevelében részletesen ismertette a haláluk előtti napok eseményeit. Az átvonuló vöröskatonák 1945 március 23-án kirabolták őket, Magyary Zoltánt megverték, két másik nőt pedig pisztollyal kényszerítve elhurcoltak magukkal.  A Magyary-házaspár biztos volt benne, hogy visszajönnek értük. Úgy döntöttek, ezt nem várják meg: Magyary először a feleségét lőtte le, majd magával is végzett. „Feleségemmel együtt nem idegösszeroppanásból, hanem a körülmények teljes áttekintésével (…) határoztuk el a halálban való együttmaradást abban a reményben, hogyha a katona a háborúban nem gyilkos, akkor a Jóisten előtt ebben a helyzetben mi sem leszünk öngyilkosok” – írja Magyary a plébánosnak írt levelében. Héregen, az erdészház előtti tisztáson kopjafa őrzi emléküket. A tatai köztemetőben, közös sírban helyezték őket örök nyugalomra. Sírhelyüket a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította.

Techert Margit életpályája önmagában is figyelemre méltó. Plasztikusan juttatja ugyanakkor kifejezésre a Horthy-korszak szellemi, társadalmi miliőjének néha váratlanul meglepő összetettségét. Olyan konkrét élettörténetek, alkotói pályák, szellemi produktumok kiindulópontjaként, amelyekben a konzervatívizmus és a modernizmus egymást kizáróként értelmezett fogalompárja nemcsak organikusan, de kifejezetten termékenyítőleg is megfér egymás mellett. Aligha véletlen, hogy a vallásos, konzervatív neveltetésben részesült Techert a korszak komoly konzervatív és befolyásos tudós férfiúja, Magyary Zoltán oldalán találta meg a boldogságot. Techert Margit ugyanakkor egyetemi karrierjével – már a tudományterület kiválasztása is szokatlan lépésnek bizonyult –, a női egyenjogúság melletti elkötelezett kiállásával, a házasságkötéseivel és a válással, a női és a férfi szereppel szemben támasztott elvárásaival az öntudatos modern értelmiségi nő megtestesítője lett.

 

                                                                                                          Hammerstein Judit

Kép: Fortepan / Fődi Gábor