The Budapest Beacon, 2014. január 20,

Zsidó csoportok lemondásra szólították fel a „VERITAS” Történelemkutató Intézet új, vitatott igazgatóját, Szakály Sándort, miután az 1941-es nem-magyar zsidók deportálását és tömeggyilkosságát „idegenrendészeti eljárásnak” nevezte. Szakály az MTI-nek pénteken mondta el, hogy a deportálás idején 15 – 35 ezer szlovák, lengyel, német és osztrák származású zsidó élt Magyarországon, akiknek „bizonytalan” volt az állampolgársága.

tovább a weboldalra
archivált PDF

 

Megjegyzés: Szakály Sándor ominózus, igen sokat támadott, 2014. január 17-én az MTI által közreadott interjújában a következő olvasható: „… arról is beszélni kell, hogy a Magyarországról kialakított képpel ellentétben az itteni zsidóságot igazán attól kezdve érte jelentős veszteség, amikor a német haderő bevonult Magyarországra, s így az ország szuverenitása erősen korlátozottá vált 1944. március 19. után. Utalt arra, hogy a történészek közül többen úgy ítélik meg, 1941-ben Kamenyec-Podolszkba történt az első deportálás a második világháborúban Magyarországról, de véleménye szerint ez inkább idegenrendészeti eljárásnak tekinthető, mert azokat, akik nem rendelkeztek magyar állampolgársággal, ide toloncolták ki. Amikor kiderült, hogy sokakat közülük meggyilkoltak, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter lehetővé tette a visszatérést Magyarországra – hangsúlyozta.”