169 óra, 2019. december 5.

Olvasói levél Méltóság és politika címmel.

’Az ellenzéki politikusokra mindig azt mondják a jobboldalon, hogy nem hitelesek. Bezzeg a Fidesz képviselői egytől egyig derék magyar hazafiak, akiknek ajkát sohasem hagyják el hazug, becstelen szavak. De a józanabbak – politikai oldalra tekintet nélkül – már évek óta nem hisznek a fideszes dumáknak, mert érzik a kijelentések mögötti hallatlan nagy ürességet. Ez a helyzet a holokauszt megítélésével kapcsolatban is. A kormány zéró toleranciát hirdetett meg a népirtást tagadókkal és a náci eszmék terjesztőivel szemben, ugyanakkor a háborús bűnösöket mentegeti és hazafiaknak állítja be, mint például Horthy Miklós kormányzót. Sokan állítják, Orbán nem antiszemita. A gyakorlat egészen mást mutat. Ha igaz lenne, akkor a kormány embere, a Veritas intézet igazgatója, a Kamenyec-Podolszknál történt, zsidók elleni vérengzést nem nevezhetné arcpirulás nélkül „idegenrendészeti akciónak”, nem masírozhatnának a Mi Hazánk Mozgalom újnáci hordái fényes nappal a főváros utcáin, mint tették legutóbb november 23-án, felkeltve a demokraták jogos haragját. Általános vélemény szerint a hála nem politikai kategória, és a tisztesség úri huncutság. Magyarán: bármit megtehetnek a hatalom megragadása érdekében, a cél szentesíti az eszközt. Csakhogy egy magára valamit is adó politikus nem tekinthet el bizonyos erkölcsi normáktól. Orbán – amennyiben meg akarja tartani emberi méltóságát – nem mentegethet háborús bűnösöket, tömeggyilkosokat.

Mert egyébként a kutyát sem érdekli, hogy ő valójában milyen érzelmű, az számít, amit a hétköznapi emberek mindennap tapasztalhatnak. Ez pedig egyáltalán nem kedvező rá nézve.

Szász M. Tibor’

Letölthető PDF

Megjegyzés: Szakály Sándor ominózus, igen sokat támadott, 2014. január 17-én az MTI által közreadott interjújában a következő olvasható: „… arról is beszélni kell, hogy a Magyarországról kialakított képpel ellentétben az itteni zsidóságot igazán attól kezdve érte jelentős veszteség, amikor a német haderő bevonult Magyarországra, s így az ország szuverenitása erősen korlátozottá vált 1944. március 19. után. Utalt arra, hogy a történészek közül többen úgy ítélik meg, 1941-ben Kamenyec-Podolszkba történt az első deportálás a második világháborúban Magyarországról, de véleménye szerint ez inkább idegenrendészeti eljárásnak tekinthető, mert azokat, akik nem rendelkeztek magyar állampolgársággal, ide toloncolták ki. Amikor kiderült, hogy sokakat közülük meggyilkoltak, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter lehetővé tette a visszatérést Magyarországra – hangsúlyozta.”