Rólunk írták

Demokrata, 2020.  március 4.

Dálnoki Zoltán írása Jezsó Ákos Megyek túlra című könyvének bemutatójáról. Tovább a linkre

 

Magyar Hang, 2020. március 1.

A Belenéztünk az új, kormánypénzből indított ellen-Élet és Irodalomba című cikkben olvasható:

„ […] a Magyar Szemle szerkesztőbizottsági elnöke is Kodolányi Gyula, míg mondjuk a szerkesztőbizottságban ott van Czakó Gábor, Horkay Hörcher Ferenc vagy Kulin Ferenc. A november-decemberi számban Szilágyi Istvánnak saját írása is szerepelt, és Gróh Gáspár főszerkesztő szintén cikket jegyzett a Hollóidő szerzőjéről. A Magyar Napló szerkesztőbizottságában mások mellett Kő Pált, Kalász Mártont, Salamon Konrádot, Szakály Sándort találjuk, főszerkesztő Jánosi Zoltán. A januári számban találkozhattunk az Országúton lapban is publikáló Kenyeres Zoltánnal, de verssel jelentkezett a Kilencek tagja, Péntek Imre, vagy épp Géczi János.” Tovább a linkre

HVG, 2020. február 29.

Schmidt Mária közalapítványa kapta a legtöbb pénzt a trianoni emlékévre című írásban olvasható: „[…]a többi között a Zeneakadémia, a Nemzeti Színház, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a 2018-ban alapított Magyarságkutató Intézet, a VERITAS Történetkutató Intézet is kap támogatást […]” Tovább a linkre

ÉS, 2020. február 28.

Karsai László Emlékezetpolitika Lengyelországban és Magyarországon címmel közölt írást.

„A történelmi tényekkel, az eredeti dokumentumokkal mit sem törődve Schmidt Mária és Szakály Sándor és még sokan mások szerint a kormányzó egészen 1944. július első napjaiig, amikor is a menye állítólag eléje tette az Auschwitzi jegyzőkönyveket, semmit sem tudott a holokausztról. Akkor viszont úgy felháborodott, hogy Koszorús Ferenc ezredes esztergomi páncélosaival kergettette el Budapestről azt a mintegy 3000 csendőrt, akit a fővárosi zsidók deportálására vontak össze.” Tovább a linkre

 

BOON.hu, 2020. február 28.

„100 éve történt Trianon címmel rendezett történelmi versenyt pénteken a városháza dísztermében a Miskolc Város Közoktatásáért Közalapítvány fenntartásában működő Célpont Közösségi Tér. Jerney Péter, a szakmai vezető hangsúlyozta, nem először szerveztek történelmi versenyt középiskolások részére.” Tovább a linkre

Jászsági Térségi Televízió, 2020. február 22.

A Fáma című műsorban hosszabb interjú hangzott el a Jászok Egyesületének elnökével, a VERITAS Intézet volt főigazgató-helyettesével, Dobos Lászlóval. Szóba került Gali Máté kollégánk Trianonról szóló előadása is.

Teljes interjú

Magyar Narancs, 2020. február 20.

Az Így nyomul Orbán a Vajdaságban című cikkben olvasható: ’Oda csak a Fidesz-elkötelezettségű embereket engedik be. Erről magunk is meggyőződhettünk, amikor végigböngésztük a Donát Mór-házba meghívott előadókat: Demeter Szilárd „író, filozófus, rockzenész”, Szájer József „európai parlamenti képviselőjelölt, alkotmányjogász”, Deli Andor, Szakály Sándor, a VERITAS Történelemkutató Intézet főigazgatója, ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász és kormánypárti főcivil, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, Mráz Ágoston Sámuel a Nézőponttól, Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet kutatója…'

Tovább a linkre

ÉS, 2020. február 14.

Karsai László írása. „Az ismert hadtörténész, a VERITAS főigazgatója sokszor, sokféle formában, megint a munkaszolgálatot teljesen normális, szokásos, a m. kir. honvédségben hajdan létező intézményként írja le, ahol a zsidók tulajdonképpen sokkal jobban jártak, mert sokkal kisebb számban és arányban vesztették életüket, mint a magyar sorkatonák…”

Tovább a linkre

Szakály Sándor: Csak egy kérdés...

Kapos.T, 2020. február 13.

A szembenézés melankóliája: Pécsen miért sikerült az ellenzéknek győznie, és Kaposváron miért nem? Tovább a linkre

Szombat, 2020. február 11.

„Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) érdekkörébe tartozó Milton Friedman Egyetem égisze alatt működő Magyar Zsidó Történeti Intézet a megszűnés határára jutott…”

Tovább a linkre

Népszava, 2020. február 2.

A rendszer a káosz mögé rejtőzik – Interjú Bozóki Andrással. „Tíz év alatt gyakorlatilag egy egész generáció felnőtt, és azt vettük észre, hogy az emberek ennyi idő alatt hajlamosak elfelejteni mindazt, ami velük történt.”

Tovább a linkre

ÉS, 2020. január 31.

Karsai László a (szélső)jobboldal történelemszemléletről.

„Jó harminc éve hangoztatják egyesek, hogy Magyarországot a náci Németország kényszerítette bele a II. világháborúba, és ha csak vonakodtunk volna megtámadni Jugoszláviát 1941 áprilisában és a Szovjetuniót 1941 júniusában, akkor a nácik megszállták, elpusztították volna Magyarországot, főleg és elsősorban a 800 000 fős hazai zsidóságot. Volt olyan publicista, aki szerint a zsidók védelmében kellett belépnünk a világháborúba, és ugyancsak az ő védelmezésük miatt nem ugorhattunk ki a háborúból, mert akkor a nácik megszállták volna hazánkat és... "

Tovább a linkre

 

2020. január 23., HVG

Hamvay Péter összefoglalja a trianoni békediktátum centenáriuma kapcsán tervezett eseményeket, rendezvényeket. Tovább a linkre

 

Újkor.hu, 2020. január 22.

Erdős András Patrik tollából jelent meg recenzió az Ujváry Gábor szerkesztette Hóman Bálint és népbírósági pere című kötetről.

Tovább a linkre

Népszava, 2020. január 12.

Radnai Dániel Szabolcs A NER retródiskurzusa – A magyar popzenetörténet helye a kormány emlékezetpolitikájában című írásában olvasható: „A 2010 utáni kultúrpolitika érdekessége az, hogy – nem kevéssé építve a mostanra már tetemessé duzzasztott és túlbeszélt popzenei anekdotakincsre – egyszerre igyekszik életben tartani az ellenállás története narratívát, valamint egy újabb retró hullám révén a korszak könnyűzenéjének voltaképpen ártalmatlan nosztalgikus értelmezését. Előbbi képzetrendszert képviselik elsősorban a NER emlékezetpolitikai zászlóshajói: a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a VERITAS Intézet és a Hangfoglaló Program Könnyűzenei Örökség alprogramja, valamint az e szervezetekkel együttműködő történészek és publicisták egy része.”

Tovább a linkre

KlubRádió, 2019. december 23.

A Firenzében oktató történész a magyarországi kulturális hegemóniáról, történetkutatásról és a jövőbeli elitről nyilatkozik. Tovább a linkre

Index, 2019. december 22.

Lovász László a TNT-nek adott interjút. Továbba linkre

Index, 2019. december 20.

„Holdraszállás, klímapara, harc a HIV ellen és az MTA megcsonkítása – csupa áttörés, nagy felfedezés, komoly probléma vagy érdekes apróság történt 2019-ben is a tudományban. Mindent egy helyre gyűjtöttünk, hogy legyen mit olvasgatni a bejgli és a pezsgő között.” Tovább a linkre

Somogyi Hírlap, 2019. december 17.

„A 2015-ben útjára indított Emigráns magyar irodalom programsorozatuk vendége volt Ferdinandy György író, költő, és Püski István, a legendás könyvkiadó Püski család leszármazottja. Jeles évfordulók jegyében szervezik 2017 óta az Irodalmi teadélutánokat és az Esték Drangalagban előadásokat. Az évek során vendégül látták Örkény István özvegyét, Radnóti Zsuzsannát éppúgy, mint Beck Zoltánt, a 30Y frontemberét vagy Lackfi János költőt. A középiskolás korosztály igényeit kiemelten fontosnak tartják, ezért rendszeresen szerveznek az irodalmi érettségi témaköreit érintő előadásokat a helyi középiskolákban, gimnáziumokban. A társaság munkáját a 23 tagú elnökség és választmány segíti a Prima Díjas Szakály Sándor professzor elnökletével. Az 1988 óta kiosztott Berzsenyi-díjban majdnem félszáz alkotót részesítettek, ötödikként Tőkés Lászlót.”  Sonline.hu

 

Mandiner, 2019. december 10.

Karsai László regálása Pelle János cikkére.

„Pelle gondosan nem próbál néhány nagyon fontos kérdésre válaszolni: miért csak 1944. július 6-án függesztette fel a deportálásokat a kormányzó? Biztosan ő is tudja, hogy Für Lajos volt honvédelmi minisztertől Schmidt Márián és Szakály Sándoron át Kövér Lászlóig mindenki úgy hiszi és terjeszti, hogy csak július első napjaiban tudta meg Horthy, hogy a zsidó csecsemőket, aggastyánokat, betegeket, nőket nem üdülni, hanem legyilkolni viszik Auschwitzba.”

Tovább a linkre

Neokohn

KurucInfo, 2019. december 1.

A Román dezinformáció magyar támogatással – visszatekintés, a jelen, és felkészülés a trianoni évfordulóra című cikkben olvasható:  „Szintén megdöbbentő volt, mint egy volt kollégámtól megtudtam, hogy történelemtanároknak is szánt egyik oktató anyagban (A Párizs környéki békék és a trianoni békeszerződés), egy Területi növekedés -> Románia 1918 december 1. pont szerepelt az egyik slide-on, és a VERITAS Történetkutató Intézet munkatársa volt a szerző... Ilyen arcpirító, gyermeteg hibákat ezen a szinten egyszerűen NEM lehet elkövetni!”.

Tovább a linkre

HVG, 2019. november 29.

Ungváry Krisztián megtalálta helyét. „A VERITAS Intézetben azt mondták, hogy dolgozhatok ott tovább, de amit én ott akkor tapasztaltam, arra intett, hogy az maximum egy kirakatfunkció lett volna ... a Sziklakórház fantasztikus hely, remek csapattal.”

Tovább a linkre

Hírklikk, 2019. november 27.

Az MSH Média Kft által szerkesztett oldal  „Orbán alattomos misszióba kezdett"  címmel beszámol a Bloomberg (valójában Brookings Institute) honlapján megjelent írásról.

Tovább a linkre

Brookings Institute

Klubrádió

KaposPont, 2019. november 25.

Idén Demeter György, röplabdaedző, Prof. Dr. Szakály Sándor, történész és a Gyöngyfa Napközi Otthon vehette át az elismerést, míg a közönségdíjat a szavazatok alapján Kapos Dynamic SE nyerte.

Tovább a linkre

Kaposvár Most (2019. november 25.)

Somogyi Hírlap (2019. november 26.)

Sonline (2019. november 26.)

Szemere Bertalan Magyar Rendvédelmi Történeti Tudományos Társaság (2019. november 27.)

Kaposvár Most videó

VOSZ

Hírbalaton.hu

Berzsenyi Társaság

Kaposváriprogramok.hu

Prima SzaSa

Magyar Hírlap. 2019. november 23.

Az igazságkereső misszionárius címmel közölt Faggyas Sánodor könyvismertetőt Szakály Sándor  Történelmünkről – hosszabban, rövidebben című kötetéről. Letölthető PDF

Tovább a linkre

Magyar Nemzet melléklete, 2019. november 16.

Szakály Sándor történész ajánlásával” megjelent A későn jövő ember. Naplók és levelek, 1944–1951 című kötet. Letölthető PDF

Tovább a linkre

Index, 2019. november 15.

Rainer M. János a Facebookon közölt beszámolója olvasható. Tovább a iinkre

KaposPont, 2019. november 14.

„Nyilvánosságra hozták a megyei Prima-díjra jelöltek névsorát. A tízes listára jövő szerdáig lehet szavazni. A voksolásra személyesen, levélben és email-ben is van lehetőség.

Tizenharmadik alkalommal szervezi meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének somogyi szervezete a megyei Prima-díj átadót. A rangos és pénzjutalommal is járó elismerésre idén a következő tíz főt, illetve szervezetet jelölte a kétévente más-más összeállításban működő, ötfős zsűri: Demeter György röplabdaedzőt, Gál Laura énekművészt, Lőrincz Sándor újságírót, Major András karmestert és Prof. Dr. Szakály Sándor történészt...”

Tovább a linkre

Demokrata, 2019. november 13.

Sportdiplomácia és országépítés címmel jelent meg írás Sinkovics Ferenc aláírásával. „Ujváry Gábor […] szerint már akkor is voltak olyan politikusok, akik ellenezték az intézetek létrehozását, a rájuk költött pénzt felesleges luxuskiadásoknak tekintették.” Letölthető PDF

Tovább a linkre

Index, 2019. november 11.

Listázta a nagykövetségeknek a kormány, kiket ajánlatos meghívni a rendszerváltás megünneplésére című cikk. „Az ajánlottak között van Nánay Mihály, a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete elnöke, valamint Schmidt Mária és Tallai Gábor, a Terror Háza programigazgatója. Nem hiányzik a Horthy Miklósért nyíltan rajongó Takaró Mihály, akinek szélsőséges nézetei miatt több szakértő lemondott a Nemzeti Alaptantervet előkészítő bizottságban, de ott van Tóth Eszter Zsófia is, aki a nők rendszerváltás előtti helyzetének egyik legelismertebb kutatója.”

Tovább a linkre

ÉS, 2019. november 8.

Rajk László özvegyeként levelet kaptam Schmidt Mária kormánybiztostól [...] A halottam nevében így nekem kell válaszolnom…”

Tovább a linkre

24.hu

Somogy, 2019 ősze

A Berzsenyi Dániel Társaság folyóiratának idei harmadik számában  Hitler és Sztálin mitikus embere címmel jelent meg könyvajánló Jezsó Ákos Vörös mágus című kötetéről. Letölthető PDF

Pécsi Újság, 2019. november 4.

„Az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezik az ország: hatvanhárom évvel ezelőtt, 1956. november 4-én vonultak be a szovjet csapatok Magyarországra, ezzel megkezdődött a forradalom leverése. November negyedikét a kormány 2013-ban a Nemzeti Gyász Emléknapjává nyilvánította.

Rácz János, a VVERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa szerint az ellenállás a fiatalok részéről megtörtént. Azok a felkelő csapatok, akik október 23-án is kiálltak a szabadságért megpróbáltak mindent megtenni annak érdekében, hogy visszaverjék a szovjet támadást.” Tovább a linkre

Somogyi Hírlap, 2019. november 4.

Interjú jelent meg Lőrincz Sándorral, aki „pedagógus, népművelő, újságíró, családapa, nagypapa... […] Írásain keresztül is igyekszik tanítani, ám ha körülveszi népes családja, három unokája, akkor rájuk figyel teljes erőbedobással. A közelmúltban jelent meg huszonhetedik kötete, de már újabb könyvterveken gondolkodik […]

– Egy másik kényes téma is a felszínre kerül: a szegénység, a sebzettség kérdése. Ám valahogy mégis optimistán szemléli a világot a könyvben megszólalók többsége.

– Többen emlékeznek nehéz gyermekkorukra, ám vallják: a magyarokra jellemző búskomorságból ki lehet törni, a sebek nyaldosása nem vezet sehova, legfeljebb apátiába, depresszióba dönt. A már égi íróasztalnál ücsörgő-iddogáló, Barcsról induló jeles költő, Veress Miklós hányattatott gyermekkorának köszönhető számos gyönyörű anyavers, de Pogány Juditnak is bőven jutott kislánykori seb és csalódottság, amelyekből mai napig építkezhet a színpadon. A nagybajomi gyökerű Boross Péter kilencven fölött is briliánsan fogalmaz, a siófoki kötődésű Varga Imre nemzetközi hírű szobrászművész szintén sokáig friss maradt szellemileg, de van mit tanulnunk a Törökkoppányból induló Szakály Sándor történészprofesszortól éppúgy, mint az egyik legtermékenyebb írónktól, a szilvásszentmártoni származású Lőrincz L. Lászlótól, vagy a taranyi születésű Druzsin Ferenc irodalomtörténésztől, az ELTE egykori rektorhelyettesétől is.”

 

sonline.hu

Klub Rádió, 2019. október 23.

„Szétesett az 56-os Intézet csapata a műhely kormányzati megszüntetése után, de a Soros Alapítványtól remélt támogatással egykori kutatói talán tovább dolgozhatnak közös projekteken. Erről beszélt a Klubrádióban Eörsi László történész, és azt is elmondta, a kormányzatot szerinte a független, szabad szellemiség elleni zsigeri gyűlölete vezérelte az intézet megszüntetésekor." Tovább a linkre

Hírklikk

Magyar Hang, 2019. október 21.

Ficsor Benedek interjút készített Ungváry Krisztiánnal. Tovább a linkre

Újkor.hu, 2019. október 9.

Dergez Ildikó recenziót közölt a VERITAS által az elmúlt évben megjelentetett Trianon és a magyar felsőoktatás című kötetéről. Tovább a linkre

Dél-Pest Megyei Panoráma, 2019. október 7.

Az egykori huszár laktanyában megvalósuló GULÁG GUVPI emlékhely beruházásával kapcsolatban helyszíni bejárást tartottak október 3-án. Tovább a linkre

Qubit., 2019. október 3.        

„A Qubiten 2019. szeptember végén jelent meg Barna Ildikó szociológus és Pető Andrea történész „Így veszett el a magyar történetírás korlátlan szabadsága” című írása. Egyrészt azért csalódást keltő ez a cikk, mert szikár tényközlés helyett több ízben híreszteléseket és félelmeket tüntet fel tények gyanánt.” Szulovszky János írása. Tovább a linkre

Qubit., 2019. szeptember 22.

Barna Ildikó (szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense) és  Pető Andrea (történész, a CEU egyetemi tanára, az MTA doktora) írása.

„Az 2010-es évek elejétől számítható illiberális emlékezetpolitikai fordulat eredményeképpen párhuzamos profilú és állami pénzekből fizetett történelemkutató intézmények jöttek létre, így például a VERITAS, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a Clio Intézet, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum, a Magyarságkutató Intézet, amelyek mindenféle tudományos minőségbiztosítási rendszer nélkül, azaz az általánosan elfogadott tudományos standardokat (például a nyilvános álláskiírást) nélkülözve működnek. Ezek az intézetek elsősorban a public history területén akarnak hatást elérni, következésképpen elsősorban internetes, online folyóiratokat üzemeltetnek.”

Tovább a linkre